Szabó Leslie: “Nagy igazságérzetű ember vagyok, és borzasztóan dühít ez a tehetetlenség”

– Rúzsa Magdi a könnyeit törölgette, és Rákay Philip is meghatódva beszélt a dalodról, miután elénekelted az elődöntőben. Számítottál arra, hogy a visszatérésed ilyen erőteljesre sikerül?
– Bíztam abban, hogy a dalom üzenete eljut az emberek szívéig. A világban nagy baj van, akkora, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül. Legyen szó a rengeteg bántalmazott, éhező gyermekről, vagy épp a pazarlásról, az egyre szélsőségesebb időjárásról, nem szabad hagyni, hogy romoljon a helyzet, fel kell venni a kesztyűt. Ehhez pedig összefogás kell, az, hogy akik tudnak segíteni, végre vegyék a lapot és segítsenek is. Nagy igazságérzetű ember vagyok, és borzasztóan dühít ez a tehetetlenség. Azt hiszem, ez bukott ki belőlem, amikor két éve, egy átlagos délutánon körülbelül tíz perc alatt megírtam a dalt és a szövegét. Mintha csak csatorna lettem volna, amin át egy titokzatos erő önállóan közlekedik…

– Szerintem te is szereted a titokzatosságot. Mielőtt elindultam hozzád, alaposan átbújtam a sajtóhíreket, de a Megasztár után nem sokkal mintha elnyelt volna a föld.
– Tíz éve volt a Megasztár első szériája, atya ég, de régen! Akkor 35 éves voltam, és eléggé érett egyéniség ahhoz, hogy átlássam: ez most egy hullámvasút, aminek a tetején vagyok, ám könnyedén az aljára kerülhetek. Ez meg is történt. Miután lecsengtek a műsor hullámai, rosszabb helyzetben találtam magam, mint valaha. Nem kaptam felkéréseket, szövegíróként sem, mert a szakmában talán azt hitték, a népszerűségem miatt nagyon elfoglalt lehetek, vagy már nem vagyok számukra anyagilag elérhető. Egyszóval: gyakran nem volt munkám, és nem volt pénzem.

– Hogyan evickéltél ki ebből a helyzetből?
– Rengeteg baráti segítséggel. Volt, hogy barátoknál éltem többek között Zamárdiban. Hónapok teltek el, mire sikerült szövegíróként és dalszerzőként visszakerülnöm a szakmába. Az elmúlt években sok hazai előadónak, többek között Szekeres Adriennek írtam dalokat, és dalszövegeket, és az én nevemhez fűződik a 2012-es paralimpiai induló szövege is. Sok dalt írtunk közösen Roy barátommal is (Roy és Ádám – a szerk), imádok vele dolgozni, mert nagyon jól ismerem, nekünk saját, közös nyelvünk van. Könnyű volt neki megírni Az én órám másképp jár című slágert, mert ő olyan ember, aki a szomszéd házból is egy órát tudott késni akkoriban. Szóval, összegezve, voltak sikereim az elmúlt években, de nem olyan kiugróak, amiket a Megasztárban, vagy az utána következő évben megéltem. Elfogadtam, feldolgoztam.

– Magánélet?
– Hát, igen. A zene az életem. (nevet) Diplomatikus vagyok, mi? Régebben nyitott könyv voltam, hagytam, hogy az emberek belelássanak a párkapcsolatomba, a családomba, elfogadtam, mint a helyzet velejáróját. De mivel megtapasztaltam, hogy koncertek és meghívások számában nem oszt, nem szoroz, hogy tudják-e, épp házas vagyok-e vagy elvált, úgy döntöttem, ezt nem kommunikálom. Helyette inkább azt mondom, legyen szó a munkáimról és arról, milyen fontos volna, hogy az igényes művészetek nagyobb teret kapjanak a médiában. Az embereknek végre lenne választási lehetőségük.

– Azért csak akad az életednek olyan területe, ahol nem a zene a középpont. Van egy 26 éves lányod.
– És milyen jó, hogy van! A kapcsolatunk egészen különleges. Ő egy nagyon ügyes és szép, kreatív műkörmös, aki munka mellett tanul. Előfordult már, hogy a barátnőmnek nézték, ha együtt mutatkoztunk valahol. Ezen mindig jót szórakozunk. Niki alig egyéves volt, amikor az édesanyjával szétmentünk. Éppen katona voltam, aztán éveken át utcazenészként jártam a világot, így jó néhány évig kimaradtam az életéből. Édesanyám volt köztünk az összekötőkapocs, és úgy nyolcéves lehetett, amikor elkezdődött köztünk valami, ami mára egy fantasztikus dologgá vált. Elsők vagyunk egymás életében, és bármiről tudunk beszélgetni. Még pasi- és nőügyekről is.

– Látom, hogy nagyon büszke vagy rá. A munkáid közül melyekre vagy a legbüszkébb?
– Az Ebony and Ivory-átiratomra, azaz a Feketén a hófehér című dalra, amit Sir Paul McCartney először engedélyezett átírni bárkinek is a világon bármilyen nyelvre. Aztán jött a George Michael-féle Last Chrismas, és nem is olyan régen Chris Rea The Road to hell című dalának magyar változata, Pokoli út címmel, ami a márciusban megjelenő új lemezem a Bor, Mámor… stb. egyik ékköve lesz. Ezek fontos fénypontok, állomások a szakmai életemben. Most úgy érzem, a Hogy segíthetnék? sikere is egy ilyen pillanat, és bízom abban, hogy elvihetem majd a világnak az eurovíziós dalfesztiválra a dalom fontos üzenetét.