Sztárok

Nagy dobásra készül Schobert Norbi

Újabb kihívást keres Schobert Norbi.

Schobert Norbi az első millió helyett rögtön hármat szerzett, igaz, már többször kellett felállnia a padlóról. Norbi a Borsnak elmondta, hogy megfizette a siker árát. “Mindennap legalább hat óra fizikai munkát végeztem, húsz év alatt pedig tízezer aerobikórát tartottam. Néha estére olyan fáradt voltam, hogy aludni sem tudtam. Úgy dobogott a szívem, mintha futnék. Akkor még nem sejtettem, milyen beteg szívvel születtem” – mondta Norbi. Azzal folytatta, hogy néhány rossz döntés ellenére is sikerült talpra állnia, és mára már közvetve 1500-1600 embernek ad munkát. Sőt, idén hat európai országban is elindítja vállalkozását, hogy cége multinacionális legyen.

Schobert Norbiról és Rubint Rékáról készült képgalériánkat itt megnézheted:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top