Sztárok

Íme az első fotó Varga Feri és Balássy Betty újszülött fiáról

Csütörtök hajnalban jött világra az egykori Megasztáros Varga Ferenc és felesége, Balássy Betty második gyermeke.

„Csók a kórházból mindenkinek! Épp…” – olvasható a titokzatos üzenet Balássy Betty közösségi oldalán csütörtök hajnal óta. Azóta már tudjuk a rejtélyes mondat folytatása: épp szülök. Néhány perce a TV2 Aktív című műsorának hivatalos Facebook-oldalára került ki az első fotó a kis jövevényről, aki a Dániel nevet kapta. A kisfiú Varga Feri és felesége második gyermeke, első kislányuk, Róza Anna 2011 júliusában született.

Második várandóssága elején az énekesnő úgy nyilatkozott a Nők Lapja Cafénak, hogy bár tervezték a picit, arra nem számítottak, hogy ilyen hamar meg is érkezik. „Alapjáraton minden rendben van, szerencsére sok a munka, viszont sokkal fáradékonyabb vagyok, ezért nehezen viselem egyelőre. Terveztük egy második baba érkezését, úgyhogy nem ért minket váratlanul, egyedül arra nem számítottunk, hogy azonnal összehozzuk” – újságolta tavaly júniusban Betty. Próbáltuk megkérni a boldog apukát, hogy meséljen a család legifjabb tagjának érkezéséről, ám egyelőre nem sikerült utolérnünk.

Ezúton gratulálunk az egész családnak!

Fotó: TV2-Aktív
Fotó: TV2-Aktív

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top