Sztárok

Sorra szakítanak a Barátok közt színésznői

A Barátok közt két gyönyörű színésznőjének életében is komoly változás állt be.

A 19 éves Nyári Dia több mint négy évig alkotott egy párt szerelmével, akivel karácsony előtt úgy döntöttek, külön utakon folytatják tovább. A színésznő cáfolta, hogy az X-Faktor egykori döntőse, Tóth Marci miatt lett vége a kapcsolatnak. „Nagyon jó viszonyt ápolunk azóta is, nincs bennünk harag, csak egyszerűen elfáradt ez a dolog kettőnk között” –  indokolta a szakítást a Barátok közt Hannája a Reflektor magazinnak, és azt is elárulta, hogy sok időt tölt konditeremben, nagy álmát szeretné megvalósítani, ezért személyi edzőnek tanul. „Amikor sportolok, sokkal boldogabb vagyok… szeretném megszerettetni az emberekkel a sportolást, gyerekekkel is szeretnék majd foglalkozni” – mondta Dia.

Úgy látszik, átok ül a Barátok közt színésznőin, hiszen majd két év után nemrég szakított Kiss Ramóna és párja is. A színészkő akkor a Borsnak úgy nyilatkozott, hogy nem harmadik fél vagy külső tényező miatt lett vége a profi pókeressel, Tóth Richárddal való kapcsolatának, csak úgy érezték, másfele tart életük. Ramóna is barátságban vált el párjától, akárcsak kolléganője.

Nyári Dia és egykori párja, Dávid, valamint Kiss Ramóna és volt kedvese Tóth Richárd.
Nyári Dia és egykori párja, Dávid, valamint Kiss Ramóna és volt kedvese Tóth Richárd.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top