Sztárok

Ismét együtt Csobot Adél és Istenes Bence?

Hivatalosan szakítottak, de minden jel arra utal, hogy ismét egy párt alkot Csobot Adél és Istenes Bence.

Istenes Bence és Csobot Adél hetekig titkolták, hogy egy párt alkotnak, és most is mélyen hallgatnak arról, hogy valójában mi van közöttük – írja a Blikk. “Az elmúlt egy évben szinte mindenről beszéltek, még arról is, amikor válságba jutott a kapcsolatuk, és egy közös nyaralással simították el a köztük lévő feszültségeket. Persze, amikor vége lett, a hátuk közepére sem kívánták a kérdéseket, hiszen ki akar egy kudarcról hosszasan nyilatkozni” – mondta az X-Faktor egyik stábtagja. „Több idejük továbbra sincs egymásra, hiszen miközben Adél az After X-re készül, vagy fellépésről fellépésre rohan, addig Bence is reggeltől estig be van táblázva a rádióműsor és a tehetségkutató miatt, de mégis sokkal jobban menedzselik a dolgot” – mondta egy ismerősük. Csobot Adél egyáltalán nem, Istenes Bence pedig csak ennyit reagált a lap felkeresésére: „ezzel nem foglalkozom, a magánéletemről nem nyilatkozom”.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top