Sztárok

Titokban találkozott a világsztárral Palvin Barbara

Titkos randevúra vitte Palvin Barbarát a tinik kedvenc fiúcsapatának egyik tagja.

Világsztárral randizik Palvin BarbaraAz angol X-Factor hetedik szériájában feltűnt One Direction nevű fiúcsapat egyik tagja vitte titkos randevúra Palvin Barbarát. Niall Horan és a Victoria’s Secret legsikeresebb magyar modellje ugyan külön-külön érkezett a londoni moziba, ahol az Éhezők Viadala – Futótűz című filmet nézték meg, de a helyszínen már nem palástolták érzelmeiket. „Barbara érkezett elsőként és amíg Niallra várt, a telefonját nyomkodta. A moziban az első sorba ültek, nehogy bárki is tudja őket figyelni, és Niall végig magán tartotta a baseball sapkáját, hogy megőrizze az inkognitóját” – árulta el a Daily Mirrornak a filmszínházban dolgozó egyik alkalmazott, aki hozzátette, hogy a fiatal énekes testőrei gyűrűjében érkezett, emiatt azonban nehezen hihette bárki is, hogy egy átlagos, hétköznapi fiatal srác ült a nézőtéren.

Láthatóan jól szórakoztak egymás társaságában

“Sokat nevettek a film alatt, látszott, hogy nagyon jól érzik magukat egymás társaságában” – tette hozzá a dolgozó. Nem a húszéves tehetség az első, akinek elcsavarja a fejét az igéző tekintetű modell. Tavaly a tini-álompár, Justin Bieber és Selena Gomez állítólag miatta szakítottak, de az azóta különvált Istenes Bence és Csobot Adél között is okozott némi mosolyszünetet Palvin ártatlan puszija. Leonardo DiCapriót egy partin kápráztatta el, a „The Rock” művésznévre hallgató Dwayne Johnson pedig közös filmjük forgatásán áradozott a magyar modellről.

Nézd meg, modellkarrierjének köszönhetően kikkel hozta eddig össze a sors Palvin Barbarát!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top