Sztárok

Ilyen cuki Kovács Patrícia 3 hetes kislánya – fotó

Kovács Patrícia az Aktívnak mutatta meg először háromhetes kislányát. A színésznő Hanna Lujza születése óta nem tud betelni a babával. Az interjút szerdán délután láthatjátok, addig is mutatunk két cuki fotót.

Patrícia férjével együtt járt a szülésfelkészítésre, és az apuka természetesen a szülésnél is jelen volt. A színésznő kórházban adott életet kislányának, de szinte otthoni körülmények között. „Nagylabda, bordásfal, birkózószőnyeg, kád, tehát pont úgy, ahogy szerettem volna. És Péter végig ott volt velem. Végül Hanna úgy született meg, hogy én a férjem ölében ültem. Ő volt az első, aki meglátta a kis fejét. És hát az egész…, nem találok hozzá szavakat, hogy mondjam el azt a boldogságot” – meséli a színésznő.

Ilyen cuki Kovács Patrícia 3 hetes kislánya - fotó

Patrícia a terhesség alatt sokszor énekelt gömbölyödő hasának, így az első felsírás után után ezzel a dallal nyugtatta meg kislányát. Hogy hogyan gyakorolt egy csecsemőszimulátorral Hanna születése előtt a boldog anyuka, és miért élharcosa a nyilvános szoptatásnak, az kiderül a szerdai Aktívból.

Ilyen cuki Kovács Patrícia 3 hetes kislánya - fotó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top