Sztárok

Távol tartja magát az X-Faktortól Bozsek Márk

Amióta befejezte a műsort, mentorát és x-faktoros barátait is kerüli Bozsek Márk.

Geszti Péter a Borsnak megerősítette, hogy nagyon rossz lelki állapotban volt Bozsek Márk azon az estén, amikor a baleset történt. Geszti Péternek nem sikerült személyesen Márkkal beszélnie, amióta kilépett a műsorból, mert az énekes-színész a megbeszélt találkozón sem jelent meg. „Gondolom, hogy ki akarja pihenni magát. Ez a versenyszituáció nagyon megviselte, és bántotta is, hogy a maga elvárásaihoz képest sokszor teljesített rosszul. Drámai feszültség volt rajta, amikor elváltunk, nagyon le volt törve. Úgy búcsúztunk, hogy majd jön, egyszer SMS-t is küldött egy szmájlival a végén, hogy érkezik. Ám a találkozón nem jelent meg, elhalasztottuk” – mondta Geszti Péter. Kilépése óta Márk még Danics Dórával sem beszélt, pedig köztudott, hogy nagyon jóban voltak a verseny alatt. „Még nem beszéltem, nem találkoztam vele azóta” – mondta Dóra.  Bozsek Márk nem kívánt nyilatkozni.

Megnézem
Összes kép (1)

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top