Sztárok

Ez rombolja Istenes Bence és Csobot Adél kapcsolatát

Nincs idejük egymásra, de mindent megtesznek, hogy kijussanak abból a hullámvölgyből, amibe kerültek. Folytatódik a Csobot-Istenes történet.

Ahogyan arról szerdán beszámoltunk: a hírek szerint “se veled, se nélküled” kapcsolatban él Istenes Bence és Csobot Adél, akik két héttel ezelőtt túlestek egy villámszakításon és egy békülésen is. A Borsnak most nyilatkozott az énekesnő menedzsere. Pusztai Olivér szerint az időhiány és a közös munka kezdte ki a két szerelmes viszonyát. “A szerelmük azonban töretlen, és végtelenül cukik együtt” – mondta a menedzser, aki szerint tehát nincs szó szakításról, azt azonban elismeri, hogy Adélnak és Bencének alig van ideje egymásra. Ennek az az oka, hogy az X-Faktor tavalyi versenyzőjét csak nappali tagozatra vették fel a középiskolába, így korán reggel már a suliban van, délután próbákra, fotózásokra, fellépésékre jár. Bence pedig egész nap forgat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top