Sztárok

Keresztes Ildikó: “Nem fogytam, sőt…”

Alföldi Róbert mentorsegédjeként tért vissza az X-Faktorba Keresztes Ildikó, aki a mentorházban készült legfrissebb képek alapján mintha fogyott volna pár kilót. Megkerestük az énekesnőt, szerinte csak a kép csalóka.

“Az emberek nem is gondolnák, hogy egy-egy ilyen fotó mennyire csalóka tud lenni. Ha éppen máshogy áll a haj, vagy máshogy esik rá a fény. Nem fogytam, sőt még pár kilóval több is vagyok, mint általában. Egyébként most újra sportolok, és szerencsére jó géneket örököltem. A tornász múltam sem múlt el nyomtalanul, nem folytatok önpusztító életmódot, jól konzerváltam magam. Egy igazi kaméleon vagyok és borzasztó hangulatember is egyben. Ha olyan a hangulatom, én vagyok a legnagyobb díva, ha pedig nem olyan, akkor smink nélkül rohangálok, pólóban” – kezdte az énekesnő, aki azt is elárulta milyen érzés volt ezúttal a kanapé másik oldalán helyet foglalni a mentorházban. “Kevésbé felelősségteljes ez a szerep, hiszen a végső döntés Robi kezében volt. Nem tudom, mennyire kialakult az elképzelése az énekesekről, ő ugyanis már többször látta őket, én viszont csak élesben találkoztam velük először. A verseny minden szakasza nagyon izgalmas és érdekes, de ez a legnagyobb rizikó” – árulta el Keresztes, és hozzátette eddig is nyomon követte az X-Faktor adásait, de a kiválasztások után még izgatottabban figyeli majd, jól választottak-e Alföldi Róberttel.

Így tartja karban magát Keresztes Ildikó


Titkod van, és nincs kivel megbeszélned? Kíváncsi vagy, mások mit rejtegetnek? Már mobilon is könnyen, gyorsan írhatsz-olvashatsz anonim módon a Megsúgom oldalon!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top