Sztárok

Ezen hatódott meg Rékasi Károly

Példaértékűnek minősítette munkáját a József Attila Színház igazgatója.

Szombat este volt Az aranyember premierje a József Attila Színházban, ahol Rékasi Károly a darab címszereplője. A József Attila Színház az elmúlt hetekben a figyelem középpontjába került, elsősorban Rékasi Károly, Détár Enikő és Pikali Gerda hármasának köszönhetően – írja a Bors. A lap szerint a premieren mindhárman jelen voltak, a darabot Rékasiék kisfia is megnézte. Az előadás végén a színház igazgatója pezsgővel köszöntötte a társulatot, és elismerően beszélt Rékasi Károlyról, aki a premierkosarat is átvehette. “Egy olyan munkatársamnak szeretném átadni ezt a csokrot, aki a munkájával mindig példát mutatott nekünk, aki nem szégyellte azt sem, hogy már az első próbára teljes szövegtudással érkezett. Rékasi Károly” – mondta Nemcsák Károly, a színház igazgatója. A színész meghatódottan vette át a csokrot. “Nagyon köszönöm a türelmet, nagyon-nagyon köszönöm, sokat jelentett, mert ezáltal más ember lettem… Nem tudok mit mondani, zavarban vagyok” – mondta a színész.

A Rékasi-Détár házasság képekben:

Titkod van, és nincs kivel megbeszélned? Kíváncsi vagy, mások mit rejtegetnek? Már mobilon is könnyen, gyorsan írhatsz-olvashatsz anonim módon a Megsúgom oldalon!  

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top