Sztárok

Világsztár áradozik Palvin Barbiról – galéria

Három magyar híresség is szerepet kapott a készülő Hercules című amerikai mozifilmben, amit Budapesten forgatnak. Palvin Barbara már meg is kezdte a közös munkát a "The Rock" művésznévre hallgató színésszel.
A(z) “Szívesebben nézel olyan amerikai mozifilmet, amiben magyar szereplők is játszanak?” című szavazás véget ért!
A szavazók többségének véleménye szerint:
Hidegen hagy!

Aki a magyar szupermodell közelébe megy, azt biztosan elvarázsolja a lány bája. Így történt ez a Hercules című film rendezőjével, Brett Ratnerrel, és a főszereplővel, Dwayne Johnsonnal is, akik szinte egymásra licitálva áradoznak a Victoria’s Secret magyar szupermodelljéről. „Nagyon izgatott vagyok, amiért Barbara szerepelni fog a Herculesben” – írta Twitter-oldalán a rendező. Hétfőn pedig már el is kezdett forgatni a fiatal szépség, ráadásul közös jelenete is volt az izomkolosszus Johnsonnal, aki elégedetten nyugtázta a napot. „A ma nyújtott alakításod egyszerűen fantasztikus volt. És csak úgy kóstolgattál (vagy fordítva)” – írta közösségi oldalára a Skorpiókirály sztárja, mire a Palvin úgy reagált, hogy számára is fantasztikus volt a forgatási nap. Egyébként nem ő az egyetlen magyar híresség, aki szerepet kapott a Budapesten forgatott filmben. A hírek szerint az Édes élet legújabb realitysztárja, Berki Krisztián és a frissen házasodott Vajna Tímea is feltűnik majd az amerikai mozifilmben.

Megnézem
Összes kép (1)

Titkod van, amit nincs kivel megbeszélned? Kíváncsi vagy, mások mit rejtegetnek? Már mobilon is könnyen, gyorsan írhatsz-olvashatsz anonim módon a Megsúgom oldalon!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top