Sztárok

Új külsőt villantott VV Éva – fotó

Bulizik, strandol, most pedig a fodrásznál csináltatott új frizurát. A Sziget Fesztiválra is készül, mindezt úgy, hogy közben kórházban kezeltetik pánikbetegségét és alkoholproblémáját. Így telnek VV Éva önfeledt napjai.
A(z) “Szerinted melyik frizura áll jobban VV Évának?” című szavazás véget ért!
A szavazók többségének véleménye szerint:
Nem érdekel

Ez a hét a változások hete. Míg Beyoncé rövidre, Baukó ‘VV’ Éva egyenesre váltott. Az egykori botrányos valóságshow-hős éppen kórházi kezelésen vesz részt, ám a jelek szerint egészen jól viseli, hisz szinte naponta posztol új képet arról, éppen merre jár, illetve bulizik. Most fodrászát látogatta meg a görög fővárosban is balhézó szőkeség, aki fürtjeit göndörből szögegyenesre változtatta. Éva közösségi oldaláról az is kiderül, hogy a kezelésre önként jelentkező lány még a Sziget Fesztiválra is kilátogat. Hogy ez része-e a terápiának, nem tudjuk, mindenesetre drukkolunk neki, nehogy elcsábuljon.

Új külsőt villantott VV Éva - fotó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top