Sztárok

Előszeretettel töri a kocsikat Dzsudzsák

Nem ez volt az első balesete a válogatott focistának, akit folyamatosan több tízmilliós luxuskocsik volánja mögött látni. Mint kiderült, barátja Lamborghinijét törte össze.

Nem a vasárnapi volt az első balesete Dzsudzsák Balázsnak. Még 2006-ban a körülbelül 2 millió forintot érő Suzuki Swiftjével előzni próbált egy kamiont, amikor durrdefektet kapott. A futballista később komolyabb járművekre váltott: előbb BMW-vel, majd a 60 milliós Bentley Continental GT-vel közlekedett, ezután pedig Porschékat vezetett – írja a Blikk. A 30 milliós Porsche Panamera GTS-szel egyébként pár hónapja Budapesten ütközött Zimány Linda korábbi kedvese, akinek az éves keresete az 1,1 milliárd forintot is elérheti. A Bors amúgy kiderítette az összetört, százmilliós Lamborghini valódi tulajdonosát. A 26 éves focista egy autókölcsönzéssel foglalkozó, német származású barátjától kapta a luxusjárgányt, melyet, ha elnyeri tetszését, később bérelhetett volna.

Előszeretettel töri a kocsikat Dzsudzsák

 

Kövess minket a Twitteren is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top