Sztárok

Lázadást szított Friderikusz

Fridi lesz a TV2 legújabb tehetséggondozó műsorának, Az Ének Iskolájának a műsorvezetője. Fridi izgatottan várja, hogy elinduljon a műsor, azonban addig is elárulta, milyen gyerkőc is volt ő maga.

„Szófogadó, tisztelettudó. A mai énemből nem következtetnék ki helyesen az egykori énemet” – kezdte az Aktív kamerái előtt a jövendőbeli tanár bácsi, és elárulta, ő bizony már kisgyerekként is sokkal szívesebben töprengett órákig az élet problémáin, minthogy beállt volna focizni a többiekkel. „Tök átlag gyerek voltam. Ha engem felöltöztettek és indultunk valahova, hiába csak fél óra múlva indultunk, én akkor már vigyáztam, hogy a ruhám tisztaságát megőrizzem. Nem másztam fára, nem fociztam, képes voltam órákig meditálni egy problémán. Sok konfliktusom volt a tanárokkal ennek ellenére, hiszen a középiskolában igyekeztem szuverénnek mutatkozni, és ez bizonyos tanáraimban ellenszenvet keltett. Osztálylázadást szítottam, az osztályfőnökömmel akkoriban sok összecsapásunk volt, az sem volt biztos, hogy ott végezhetek” – vallotta be őszintén Fridi, aki azóta elszívta a békepipát egykori tanárával, és bízik benne, hogy neki nem akad majd gondja egyik tanítványával sem.

Lázadást szított Friderikusz

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top