Sztárok

Vége: Rihannáék végleg szakítottak

Rihanna és Chris Brown kapcsolata távolról sem volt kiegyensúlyozott, de úgy tűnt, az utóbbi időben sikerült helyrehozniuk a nagy szerelmet. Most kiderült, végleg szakított a pár.

Rihanna és Chris Brown kapcsolata a legtöbbek szerint már akkor megpecsételődött, amikor a rapper úgy megverte Rihannát, hogy a látlelet képeitől volt hangos a világsajtó. A szakítás elkerülhetetlen volt, mégsem tudtak teljesen elszakadni egymástól. Rihanna később is nagy szerelmeként emlegette Christ, a találgatások pedig hamarosan beigazolódtak, hiszen a közelmúltban a pár újra összejött, és boldogságban úszó képeket postoltak heteken át a közösségi oldalakra. Rihanna néhány hete már az anyaságot tervezte, Chris Brown viszont egy tegnapi rádiós interjúban arra a kérdésre, hogy tart-e még a boldog kapcsolat, azt a tömör választ adta: “Uh, nem.”. Azt még nem tudni, hogy pontosan mi történt, Rihanna szintén szűkszavú volt közösségi oldalán: “Ez szörnyű”, írta. Chris Brown mindenesetre néhány nappal ezelőtt még arról áradozott, hogy Rihanna egy csodálatos ember, az volt élete legrosszabb része, amit külön töltöttek, és örökké hálás lesz, amiért az énekesnő megbocsátotta neki a korábbi incidenst.

huffingtonpost.co.uk
huffingtonpost.co.uk

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top