Sztárok

Közös múlt köti össze a Nagy Duett két szereplőjét

Papp Gergő és Lakatos Márk nem a celebpartikból ismerik egymást, ugyanis egészen gyerekkoruk óta nagyon jó barátok.

A műsorvezető és a stylist még kisiskolás korukban ismerkedtek meg egy franciaországi utazás során. „Olyan csereüdültetési programban vettünk részt, ami óriási lehetőség volt a szegény  diákoknak, akik a francia nyelvet tanulták, hogy gáláns franciaországi utazásban vehessenek részt. Kint pedig átmeneti nevelőszülők fogadtak be minket nyárra. Majdnem négy hétig ott voltunk” – nosztalgiázott Gergő, majd Márk hozzátette, hogy ő nagyon rosszul érezte magát, így folyamatosan a napokat számolgatta, hogy mikor lesz már vége.

„Nekem ez volt az első igazán nagy utam, amit egyedül, a szülők nélkül tettem meg” – mesélte a stylist a Mokkában, majd ismét Papp Gergő vette át a szót. „Én voltam 16 éves, Márk még fiatalabb, és már a vonaton nagyon megkedveltük egymást. Tulajdonképpen azóta is abból táplálkozunk. Az egy fontos korszak volt mindkettőnk életében” – ecsetelte az Aktív műsorvezetője.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top