Sztárok

Bántották, belerúgtak Rubint Rékába

Megerősödött Rubint Réka! Nemcsak testben, hanem lélekben is. Régebben ugyanis bántották az őt ért kritikák, ma azonban már nem, sőt kifejezetten szórakoztatónak tartja őket.

Bántották, belerúgtak Rubint RékábaA sztároknak számolniuk kell azzal, hogy nemcsak meleget, de hideget is bőven kapnak az emberektől. Sokan emiatt nem olvassák a róluk szóló cikkeket, sem az internetes hozzászólásokat, fórumokat. Legalábbis ezt mondják, de akik a médiában dolgoznak, azért tudják, a kíváncsiság nagyobb úr, és bizony olvassák!

Rubint Réka is így van ezzel, ám ő kifejezetten örül a negatív kommenteknek, imádja őket, sőt végtelenül szórakoztatják. Azt is hozzáteszi, előfordult már, hogy valaki támadó szándékkal jött a Facebook-oldalára, de azóta már a rajongói közé tartozik. Nagy előny, hogy Réka nem veszi fel a kesztyűt, teljesen ki tudja zárni a rosszindulatú embereket, ellentétben a férjével, Norbi ugyanis mindent a szívére vesz.

Nem volt azonban ez mindig így, Rékának sokat kellett „erősítenie”, hiszen naiv, vidéki kislányként érkezett Budapestre, ahol egy teljesen más környezet fogadta, sokszor bolondnak nézték kedvessége miatt. Éppen ezért bántották a kritikák, de megtanulta kezelni őket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top