Sztárok

Elárulta féltve őrzött titkát Gesztesi

Eleinte nem is akarta elénekelni a Nagy utazás című dalt Csézyvel A Nagy Duettben. A sláger ugyanis az első válására emlékezteti a színészt – írja a Blikk.

Gesztesi Károlyban régi sebeket tépett fel A Nagy Duettben Csézy partnereként előadott Nagy utazás című sláger. Elmondása szerint kezdetben nem is akarta elénekelni, ugyanis túl sok érzelmet vált ki belőle ez a dal. „Az első válásomhoz kötődik ez a dal, akkor lett ugyanis sláger, amikor eldöntöttük a feleségemmel, hogy szétválnak az útjaink” – vallotta be. A 49 éves színész még a főiskolán ismerte meg Csarnóy Zsuzsanna színésznőt, akitől első fia, Máté született. Házasságuk 5 év után futott zátonyra, aminek a Dés–Bereményi szerzemény állít emléket. „1993-ban lementünk Koltai Robiékhoz pihenni. Zsuzsa is jött velem, bár akkor már tudtuk, el fogunk válni. Akkor már kész volt a Nagy utazás című dal, amit Malek Andi énekelt eredetileg. Ascher Tamás barátom megkérdezte, nekem melyik tetszik jobban. (…) Presser hangjával más volt a dal. Végül az a változat lett a film betétdala” – árulta el.

Elárulta féltve őrzött titkát Gesztesi

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top