Sztárok

Nem házasodik a magyar álompár

Nem hisz a házasság intézményében Kállay-Saunders András, aki továbbjutott A Dal 2013 második elődöntőjében. Bár kedvese, Tolvai Reni is ott volt a szombati produkcióján, a fiataloknak a show utáni viselkedése azonban nem éppen lángoló szerelemről árulkodik.

Kállay-Saunders András – aki a My Baby című slágerével tarolt az Eurovíziós Dalfesztivál magyar versenyén – bevallotta, nem kedveséről, Tolvai Reniről szól a dal. „Pusztán azt mondja el, hogy a szerelmünkkel legyünk boldogok” – jelentette ki az egykori megasztáros, aki korántsem hisz a házasság intézményében. „Renit nem veszem egyelőre feleségül, hiába vagyunk két éve együtt. Semmit sem változtatna a kapcsolatunkon, ha egybekelnénk. (…) A házasság nem több, mint egy papír” – mondta a Borsnak a 28 éves énekes, aki az előadása közben többször is kikacsintott kedvesére, aki a közönség soraiból figyelte a produkcióját. A Blikk szerint a Megasztárban szerelembe esett fiatalok közt azonban mára már teljesen megszűnt a vibrálás, s csak rajongás maradt a szerelemből. A szombat esti show-n az énekespár ugyanis semmi jelét nem mutatta annak, hogy összetartoznának, szinte csak kényszerből pózoltak egymással, ráadásul a korábban pluszkilókkal küzdött Reni szabályosan elmenekült az MTVA épületéből.

Fotó: TV2 / press.tv2.hu
Fotó: TV2/press.tv2.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top