Sztárok

Zámbó Jimmy egykori szeretője is megjelent az emlékkoncerten

Maga Zámbó Marietta rendelte oda Jimmy emlékkoncertjére Háfra Marit, azt a nőt, akiért Jimmy még a várandós Edit asszonyt is elhagyta annak idején.

Edit asszonynak, ahogy eddig egyszer sem, ezúttal sem kellett szembesülnie Marietta akciójával, ugyanis nem vett részt a szokásos januári emlékkoncerten. Jimmy egykori felesége haragot tart férje testvéreivel. Talán éppen ezért hívta meg Marietta idén azt a nőt, akiért Jimmy még a második gyermekével várandós Editet is képes volt elhagyni. Bár később visszatért családjához, az egykori Playboy-modell, Háfra Mari minden bizonnyal feldúlta az otthon békéjét. „Ha bárkinek rossz érzése van velem szemben, nyugodtan idejöhet, és elmondhatja. Nincs okom szégyenkezni, hogy Jimmy nős volt és gyermekei vannak, utána pedig már nem tudtuk elengedni ezt az érzést. Ha Edit itt lenne, szívesen megismerném, és elbeszélgetnék vele, hisz ma már nincs jelentősége a történteknek” – mondta a Borsnak Háfra.

Zámbó Jimmy egykori szeretője is megjelent az emlékkoncerten

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top