Sztárok

Behisztizett Albert monacói herceg

Nem tetszik II. Albert monacói hercegnek az édesanyjáról, Grace Kellyről készülő hollywoodi film.

Behisztizett Albert monacói herceg„A herceg szerint a produkció szükségtelenül állítja dicsfénybe édesanyja életét, és történelmi pontatlanságokat tartalmaz” – írja a The Daily Telegraph.

A hercegi család már eddig is számos változtatást javasolt a forgatókönyvben, amelyeket az alkotók figyelmen kívül hagytak, a kézirat legutóbbi változatán pedig mondhatni teljesen kiakadtak. A palota ezért közleményt adott ki, ebben kitalációnak minősítették a produkció legtöbb jelenetét, és leszögezték, hogy ebből kifolyólag a film semmiképpen sem tekinthető Grace Kelly életrajzának.

A mozikba jövőre kerülő film főszerepét Nicole Kidman vállalta el, rendezője Oliver Dahan.

Grace Kelly amerikai színésznő 1956-ban hozzáment III. Rainier monacói herceghez. A hercegné 52 esztendős korában, 1982-ben hunyt el autóbaleset következtében. A film életének azt a szakaszát idézi fel, amikor a franciák számára adóparadicsomot jelentő hercegség feszült viszonyba került Franciaországgal.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top