Sztárok

Ez az év celebválása

Júniusban ünnepeltük II. Erzsébet gyémántjubileumát, Bruce Willis még mindig Budapesten forgatott, de a celebhírekre éheseket leginkább az foglalkoztatta, hogy Katie Holmes szó nélkül beadta a válókeresetet, és elhagyta Tom Cruise-t.

Júniusban Debreczeni Zita is búcsút intett kedvesének, Viktornak, pedig már a közös életüket kezdték tervezni. A tavalyi Miss World Hungary győztesét, Szunai Lindát sem kerülte el a szakítási láz. Állítólag Linda féltékenysége is közrejátszott a korai búcsúban.

Színlelt boldogság, titkos szerződés

Tom Cruise és Katie Holmes házassága csak látszat? Folyamatosan ezt feszegette a sajtó, már csak azért is, mert Katie nem tűnt túl boldognak férje oldalán. Csontsoványra fogyott, minden napja reggeltől estig be volt táblázva, Tom még abba is beleszólt, hogy mikor beszélhet kislányával, Surival. Andrew Morton Tom Cruise-ról szóló könyvében azt írta, hogy Katie nem barnulhatott le, bőrének mindig hófehérnek kellett maradnia. Sőt időről időre tisztítókúrákon kellett átesnie, ami megviselte a szervezetét. Rengetegen állították, hogy Katie és Tom viszonya egy titkos szerződésen alapult. Katie a rivaldafénybe vágyott, míg Tom egy gyereket szeretett volna. Öt évre kötöttek szerződést, ami éppen 2012-ben járt le. A színésznő, bár arra vágyott, hogy minél több szerepet kapjon férje ismertsége révén, ez nem adatott meg neki.

Ez az év celebválásaSuri a normális gyerekek életét élheti

Katie Holmes pedig sokéves tűrés után a legnagyobb titokban idén júniusban elhagyta férjét. Sokakban felmerült a kérdés, mi lesz a hatéves gyermekükkel, Surival, hiszen apja mindig is a saját vallása szerint nevelte lányát. Katie azonban kiharcolta magának a teljes felügyeleti jogot, és egy New York-i katolikus magániskolába járatja Surit.
A szülők egészen Suri első iskolai napjáig nem beszéltek egymással. Csak szeptemberben törték meg a csendet, mert mindketten úgy gondolták, hogy a hatéves kislány életében fontos, hogy mindkét szülő ott legyen az iskolakezdésnél. Később azonban Tom visszakozott, és munkájára hivatkozva mégsem kísérte el lányát az első tanítási napra. Azonban nemrégiben apa és lánya együtt töltötte a hálaadást Nagy-Britanniában, míg Kate Amerikában maradt. Sőt Tom jó előre megtervezte az ünnepi menetrendet, így Skóciába vitte Surit, ahol együtt karácsonyoztak.

Mindenhol veled leszünk: megjelent a Nők Lapja Café mobilalkalmazása

mobil dobozMit ígér a horoszkópod aznapra, ki villantotta a legtrendibb ruhát a vörös szőnyegen, jól jönne egy klassz recept ebédre? Ezentúl nem kell gép elé ülnöd, hogy mindezt elolvashasd itt nálunk, mert az új Nők Lapja Café alkalmazással akár a buszon ülve vagy sorban állva, de a reggeli kávéd mellett is átböngészheted híreinket!

– Itt töltheted le az alkalmazást iPhone-ra!
– Itt töltheted le az alkalmazást Android mobilra!

– Itt töltheted le az alkalmazást A Windows Phone-ra!

További
részleteket és letöltési segítséget itt találsz!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top