Sztárok

Összejött a TV2 két sztárja

A Voice versenyzője, Veres Mónika a Megasztárban feltűnt Adam's Comedy frontemberével, Tóth Ádámmal jár. Az énekesek a közös munka során szerettek egymásba – írja a Blikk.

Veres Mónika boldog párkapcsolatban él. Az egykor Nika néven híressé vált énekesnő szerelme azonban nem ismeretlen a tehetségkutatók rajongóinak. A TV2 üdvöskéjének a kedvese ugyanis nem más, mint az Adam’s Comedy frontembere, Tóth Ádám, aki annak idején, 2010-ben a Megasztár 5.-ben versenyzőtársával, Lakatos Yvette-tel járt, ám másfél év után – Ádám kezdeményezésére – szakítottak. A zenész és Mónika nyár vége óta alkot egy párt, egy ideje pedig már együtt is élnek. A fiatalember ugyanis feladta korábbi gyulai életét, s a fővárosba költözött szerelme miatt. A fiatalokat egyébként a közös munka hozta össze: az Adam’s Comedy készülő dalához Mónikát kérték fel vokalistának. A bulvárlap információi szerint Ádám mindenben támogatja kedvesét.

Fotó: TV2 / press.tv2.hu
Fotó: TV2/press.tv2.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top