Sztárok

Norbi retteg a haláltól

40 percig állt a szíve, halálközeli élménye volt. Nem csoda, hogy Schobert Norbi retteg a haláltól. A fitneszguru már a végrendeletét is megírta.

Hivatalosan, papíron már semmije sincs Norbinak, ugyanis mindent feleségére, Rékára íratott. Sőt a műtét előtt még bakancslistát is írt, és megtett mindent, amire egész életében vágyott. „Nem sajnáltam a pénzt, voltam Amerikában, Münchenben is, elsősorban azért, hogy megnézzem a lehetőségeimet, milyenek a gyógyulási esélyeim” – mesélt Norbi a Frizbi felvételén. A műtét a tervek szerint alakult, és szükség is volt rá, enélkül három évet jósoltak Norbinak az orvosok. Ám hiába gyógyul szépen, azt mondja, lelkileg egyáltalán nem érzi jól magát. „A beavatkozás előtt vidám voltam, bizakodó, ám a műtét óta félek. Gyakran arra riadtam fel az éjszaka közepén, hogy azt álmodtam, megállt a szívem. Sokszor fulladok, és bármilyen apró fájdalmam van, azonnal szaladok az orvoshoz” – vallotta be Norbi, aki továbbra sem árulta el, mit látott „odaát”.

 

Norbi retteg a haláltól

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top