Sztárok

Végrehajtók fenyegetik Szinetárékat

Évek óta veszteségesen működik a válófélben lévő házaspár betéti társasága, sőt a két kft.-jük sem nyereséges – írja a Blikk.

Miközben a válófélben lévő Szinetár–Bereczki házaspár a duettkoncertjükkel óriási sikerrel járja az országot, és fellépésenként állítólag nagyjából félmillió forintot keresnek, addig a közös betéti társaságukra három végrehajtást is bejegyeztek. A házasságkötésük után a színésznő az 1999 óta működő bt.-jét DÓ-art-ról átnevezte SziBer Music Művészeti Bt.-vé, és bevette a cégbe a férjét. Később, 2009-ben létrehoztak még két közös kft.-t is. A házaspár mindkét tagja beltagként szerepel a betéti társaságban, vagyis a saját vagyonukkal felelnek mindenért. A vállalkozásuk azonban két éve mínuszban van, és a másik két cégük eredménye sem kecsegtető, szinte nullára jöttek ki az utóbbi években – írja a Blikk.

Végrehajtók fenyegetik Szinetárékat

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top