Sztárok

Így köszöntötte szerelme Kapócs Zsókát

Az Operettszínház nagyszínpadán debütált az egykori szépségkirálynő. A Rómeó és Júlia című musicalben bemutatkozó énekesnőt a premierje után politikus kedvese is ünnepelte – írja a Bors.

Így köszöntötte szerelme Kapócs ZsókátKapócs Zsóka szerdán este telt ház előtt – Montague-nénak, Rómeó anyjának szerepében – bizonyíthatta, helye van az igazi művészek között. A bulvárlap szerint bár erőteljes volt a színpadon, helyenként hangjában és jelenlétében érződött némi bizonytalanság. Kerényi Miklós állítja, az egykori szépségkirálynő megállta a helyét, és fejlődik még. „Zsókától ez különösen nagy teljesítmény, hiszen ez volt az első nagyszínpadi szerepe. Természetesen a jövőben valószínűleg jobb lesz” – kommentálta a direktor az Operettszínházhoz szerződött színésznő szereplését. Zsóka állítja, hatalmas feladat volt ez számára, de úgy gondolja, megoldotta, mindenesetre – mint mondja – párja jelenléte nagy erőt adott neki. A szereplését ugyanis Orbán Viktor miniszterelnök tanácsadója, Habony Árpád is végignézte, aki az előadás után virágcsokorral és csókokkal halmozta el kedvesét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top