Sztárok

Már csak mellékes a tévé Liptainak

Reményteljesnek bizonyul a TV2 műsorvezetőjének az üzleti karrierje, hamarosan a divatiparban is megveti a lábát. Tervei szerint cipő- és ruhakollekciókhoz adná a nevét – írja a Bors.

Már csak mellékes a tévé LiptainakAz új tévécsatornán felbukkanó Liptai Claudia többmilliós bevételre számíthat hamarosan megjelenő, Az álomnő című könyvéből, sőt azt tervezi, hogy cipő- és ruhakollekcióval rukkol elő. Kalandregényére – amelyet az év könyvszenzációjaként emlegetnek – már most százával érkeznek az előjegyzések, és első körben tízezer példányban kerül a könyvesboltokba. Már ezzel 5 millió forint ütheti a markát. Időközben pedig a cipőfüggő tévés egy saját cipőkollekció tervét is papírra vetette, s már folynak a tárgyalások a Salamander céggel. A bulvárlap úgy értesült, hogy a cipők mellett egy saját ruhakollekcióval is jelentkezik a műsorvezetőnő, aki a Megasztár háziasszonyaként a saját ötletei alapján készült ruhákat viselte. Mint menedzsere, Kende-Hofherr Krisztina elmondta, Liptai ötleteiből hamarosan egy saját kollekció lehet a H&M üzleteiben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top