Elvenné kislányát Bálint Antóniától az exe

 
Nők Lapja Cafe  -   2012. 09. 14. - 04:30
Folytatódik a harc az egykori szépségkirálynő és gyermekének apja között. Földesi-Szabó László ugyanis magának akarja a kislányt, és ezért gyermekelhelyezési pert indít - írja a Blikk.
Elvenné kislányát Bálint Antóniától az exeIsmét hadat indított Bálint Antónia ellen a volt párja. Földesi-Szabó László nemcsak láthatást, hanem teljes felügyeleti jogot szeretne az egykori modellel közös kislánya, Babika felett. „A kislányomért harcolni fogok. (...) Ezen a felületen nem írhatom le, és nem kívánom a közvéleménnyel megosztani azokat a körülményeket, amivel a gyámügynél most már a gyermek elhelyezését elindítom" - osztotta meg bejegyzését a Facebookon, miközben egy hete még úgy tűnt, hogy elcsitul a viszály Antónia és Földesi között, akiről pedig az állította az egykori modell, hogy megverte. Mint a műsorvezető ügyvédje elmondta, ha Földesi valóban gyermekelhelyezési pert szeretne indítani, be lehet adni a keresetet, de nincs tudomásuk olyan körülményekről, amelyek miatt a bíróság úgy döntene, hogy Antónia nem alkalmas a feladatra.


Szponzorált hirdetések


Legfrissebb a címlapról:
Ünnepi menüsor pünkösdre

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

TiaMaria 2012-09-14 10:00

Földesi és Bálint ....

 

egyik sem normális

 

kettőjük között pedig ott egy gyermek     :( 

asztanaviszta 2012-09-14 08:53

És majd viszi magával a börtönbe?

Aiden69 2012-09-14 08:31

Azért az "világbajnok csúcs" lenne, ha egy ilyen rossz múltú, bűnöző elperelhetné az anyjától a gyermekét.... Vajon mit adhat erkölcsileg a gyerekének ez az apa, aki bántja, sértegeti, feljelenti az anyát.
Van egy mondás apák részére: akkor adod a legtöbbet a gyermekednek, ha szereted az anyját! Nos, ha már szerelem nincs is, de kell hogy legyen tisztelet, és szeretet az iránt a nő iránt, akit valaha szerettünk, hiszen valamiért csak lett egy közös gyermekük

Zsini07 2012-09-14 08:11

Ez a "liba" is megfogta az "isten" lábát. Addig-addig válogatott a pasik között, amíg jól kiválasztotta magának a ....-t . idézet: werbo55 (2) 2012-09-14 07:24:29 A megoldás tehát ....= Földesi-Szabó László. :D :D

TiaMaria 2012-09-14 07:35

szegény gyermek 

werbo55 2012-09-14 07:24

Ez a "liba" is megfogta az "isten" lábát. Addig-addig válogatott a pasik között, amíg jól kiválasztotta magának a ....-t .

Nők Lapja Cafe 2012-09-14 07:24

Folytatódik a harc az egykori szépségkirálynő és gyermekének apja között. Földesi-Szabó László ugyanis magának akarja a kislányt, és ezért gyermekelhelyezési pert indít - írja a Blikk.

Nők Lapja Café: Elvenné kislányát Bálint Antóniától az exe

Hirdetés Sztárok

Amire lehetetlen nemet mondani!

Amire lehetetlen nemet mondani!

Ébresztő! Itt van! Végre megérkezett! Már biztosan Te is hosszú hetek óta vártad, hogy ne csak a naptár szerint legyen tavasz, hanem valóban beköszöntsön a jó idő! »

Segíts adódó 1%-val, hogy segíthessünk!

Évente fiatalok százai halnak meg daganatos betegségben. Mindannyian azt kívánjuk, bárcsak tehetnénk valamit. »

Hirdetés Sztárok

Depeche Mode ereklyék Budapesten

Depeche Mode ereklyék Budapesten

A világhírű zenekar sokadszorra látogat el hozzánk, de fellépésüket most egy rendhagyó kiállítás is kiegészíti a rajongók által összegyűjtött ritka emléktárgyakból. »

Hirdetés Sztárok

Az új Yaris Hybrid: Szép és okos

Az új Yaris Hybrid: Szép és okos

Milyen a tökéletes kisautó? Elsősorban divatos formájú, vonzó megjelenésű, fürge és kényelmes - vagyis pontosan olyan, mint a Yaris, ami régóta a városlakók kedvence. A felsoroláshoz pedig tegyük hozzá a környezettudatosságot is, és máris pontos leírást adtunk a Toyota vadonatúj városi modelljéről, a Yaris Hybridről. Nem is kérdés, hogy milyen autóba illene jobban a környezettudatos és takarékos hibrid hajtás, ha nem egy olyan kiskocsiba, ami gyakran araszol a dugókban, szaporán cikázik a sávok közt és vidáman gyorsít lámpától lámpáig? Egy hibrid ilyenkor van igazán elemében, ami meg is látszik a Yaris Hybrid 3,5 l/100 km-es fogyasztásán. »

Hirdetés Sztárok

Tilla kézen fogja a fogyatékos gyermekeket

Tilla kézen fogja a fogyatékos gyermekeket

Till Attila több mint egy éve a KézenFogva Alapítvány nagykövete. Nem csak az arcát adja -szívén viseli a fogyatékos emberek sorsát. "A fogyatékossággal élő embereknek is vannak hétköznapjaik, ünnepeik. Élniük kell, segítséggel, támogatással, akarattal, örömmel. Vagyis kellenek programok, barátok, mankók, megértő társak." »

Hirdetés Sztárok

Láttam már csodás változásokat!

Láttam már csodás változásokat!

Hajas László mesterfodrászt a hajápolás első számú szakemberének ismerjük. Lacit arról kérdeztük, hogy milyen módszereket javasol problémás hajjal küszködő vendégeinek. Cikkünkben saját tapasztalatairól is beszámol nekünk. »

Játssz a NESCAFÉ Green blenddel és nyerd meg az ajándékok valamelyikét!

Sorsolás: 2013-06-03

Nyerj VIWA vitaminvizet, vagy egy félévre szóló „Best of zsírégető" menü ételkiszállítást (napi 3x-i étkezés) a Gastroyaltól! 

Sorsolás: 2013-05-30