Így próbál felejteni Bereczki

 
Nők Lapja Cafe  -   2012. 09. 06. - 05:16
A válófélben lévő énekes kislányával, Zorkával és barátaival Hévízen vakációzott. A mintaapaként viselkedő Bereczki bulizás és hölgyek társasága helyett minden percét csak a gyermekének szentelte – írja a Bors.
Így próbált felejteni BereczkiEgy hévízi, négycsillagos hotelben töltött pár napot kislányával és barátaival Bereczki Zoltán. A bulvárlap értesülése szerint a válófélben lévő énekes több órán át együtt pancsolt Zorkával. Leste kislánya minden kívánságát, úszni tanította, játszott vele a vízben és a medence szélén is. Bár a barátai is ott voltak, bulizás helyett azonban vacsora után a szobájába sietett, hogy elaltassa Zorkát. A Bors úgy tudja, hölgyeket egyáltalán nem láttak a mintaapaként viselkedő, munkába menekülő énekes körül. „Bár az őszi időszak igen sok elfoglaltsággal jár, Zoli kerített pár napot arra, hogy Zorkával együtt legyen” – mondta Bereczki menedzsere, Ferenczi Orsolya. Ami a volt feleségét, Szinetár Dórát illeti, az énekesnő teljes átalakuláson esett át: levágatta a haját, és jó pár kilót leadott.


Szponzorált hirdetések


Legfrissebb a címlapról:
A szárnyalás hete

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó hozzászólások
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás

Hirdetés Sztárok

Amire lehetetlen nemet mondani!

Amire lehetetlen nemet mondani!

Ébresztő! Itt van! Végre megérkezett! Már biztosan Te is hosszú hetek óta vártad, hogy ne csak a naptár szerint legyen tavasz, hanem valóban beköszöntsön a jó idő! »

Segíts adódó 1%-val, hogy segíthessünk!

Évente fiatalok százai halnak meg daganatos betegségben. Mindannyian azt kívánjuk, bárcsak tehetnénk valamit. »

Hirdetés Sztárok

Depeche Mode ereklyék Budapesten

Depeche Mode ereklyék Budapesten

A világhírű zenekar sokadszorra látogat el hozzánk, de fellépésüket most egy rendhagyó kiállítás is kiegészíti a rajongók által összegyűjtött ritka emléktárgyakból. »

Hirdetés Sztárok

Az új Yaris Hybrid: Szép és okos

Az új Yaris Hybrid: Szép és okos

Milyen a tökéletes kisautó? Elsősorban divatos formájú, vonzó megjelenésű, fürge és kényelmes - vagyis pontosan olyan, mint a Yaris, ami régóta a városlakók kedvence. A felsoroláshoz pedig tegyük hozzá a környezettudatosságot is, és máris pontos leírást adtunk a Toyota vadonatúj városi modelljéről, a Yaris Hybridről. Nem is kérdés, hogy milyen autóba illene jobban a környezettudatos és takarékos hibrid hajtás, ha nem egy olyan kiskocsiba, ami gyakran araszol a dugókban, szaporán cikázik a sávok közt és vidáman gyorsít lámpától lámpáig? Egy hibrid ilyenkor van igazán elemében, ami meg is látszik a Yaris Hybrid 3,5 l/100 km-es fogyasztásán. »

Hirdetés Sztárok

Tilla kézen fogja a fogyatékos gyermekeket

Tilla kézen fogja a fogyatékos gyermekeket

Till Attila több mint egy éve a KézenFogva Alapítvány nagykövete. Nem csak az arcát adja -szívén viseli a fogyatékos emberek sorsát. "A fogyatékossággal élő embereknek is vannak hétköznapjaik, ünnepeik. Élniük kell, segítséggel, támogatással, akarattal, örömmel. Vagyis kellenek programok, barátok, mankók, megértő társak." »

Hirdetés Sztárok

Láttam már csodás változásokat!

Láttam már csodás változásokat!

Hajas László mesterfodrászt a hajápolás első számú szakemberének ismerjük. Lacit arról kérdeztük, hogy milyen módszereket javasol problémás hajjal küszködő vendégeinek. Cikkünkben saját tapasztalatairól is beszámol nekünk. »

Játssz és nyerd meg a 10 000 Ft értékű Curaprox szájápolási csomagot vagy a 49 db svájci Curaprox fogkefe egyikét!

Sorsolás: 2013-05-21