Bereczki egyszer már félrelépett

 
Nők Lapja Cafe   
2012. 08. 23. - 05:15
A hétévnyi házasság után szakító álompár életében már korábban is voltak mélypontok - állítja a Hot! a lap szerint Bereczki Zoltán egyszer már megingott, de párja akkor visszafogadta.
Bereczki egyszer már félrelépettSzinetár Dóra és Bereczki Zoltán tökéletesnek tűnő kapcsolatába egyszer már belépett egy harmadik – írja a Hot! magazin. A színész a hűtlenségéről őszintén beszél egy interjúkötetben, s bevallja, hogy előbb elköltözött párjától, majd megcsalta. „Dórival volt egy szakasza a kapcsolatunknak – a Rómeó és Júlia premierje után egy hónappal –, amikor rövid időre elengedtük egymást. Voltak bennünk megválaszolatlan kérdések, és azt gondoltam, az egyedüllét vagy egy másik nő adhatja meg a válaszokat. Akartam Dórit, ezért jegyeztem el, de közben az önálló élet gondolata is ott motoszkált a fejemben. (...) Őszintén mondom, nem a szakításról szólt ez az egész, hanem arról, hogy megtapasztaljam, milyen önállóan élni. (...) Akkor kimondom, bár nehéz: volt más is akkor az életemben.” Arra a kérdésre, hogy ki viselte rosszabbul az évekkel ezelőtti elválást, a válással a munkáját bukó Bereczki az interjúban egyértelműen kijelentette, hogy nem ő, hanem Dóri szenvedett. Sőt bár megcsalták, a színésznő mégis megtett mindent, hogy újra működjön a kapcsolatuk.  

Szponzorált hirdetések


Legfrissebb a címlapról:
Lakatos Márk és Mautner Zsófia is a jelentkezők között – segíts te is!
Ajánlott oldalak: Válás, Színész, Házasság, Színésznő

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

hufur 2012-08-23 08:56

Hát, a legtöbb ember szerintem életében egyszer már félrelépett. És? 

 

TiaMaria 2012-08-23 08:31

Úgy kb. decemberre gondolom lejár nálatok a Szinetár-Bereczki lemez  

gerdamama 2012-08-23 07:53

Nem lehetne ejteni ezt a témát?

 

A névtelen firkász, meg a sok habzó szájú erkölcscsősz, megnézném a magánéletüket. Illetve dehogyis nézném. Nem érdekel, és nem tartozik rám!

mibolyka 2012-08-23 07:10

Nem lehetne erről a témáról leszállni??????????

éjszakás 2012-08-23 06:57

:Dhát akkor igy járt . visszakapta , de ez már nem esik jól ugye ?

Arriata 2012-08-23 06:31

nem vagyok meglepve

 

 

1x  ?????????

 

egy derult ki

 

nem ugyanaz

werbo55 2012-08-23 06:11

Nem értem miért tartozik ez bárkire is? Ez családi ügy (magánügy) Téged, aki ilyeneket írogat nem tanítottak meg a szüleid, hogy nem avatkozunk bele mások magánéletébe és söprögessen mindenki a saját maga portáján? Tuti van mit. Nevednincs firkász!!!!!

Nők Lapja Cafe 2012-08-23 06:11

A hétévnyi házasság után szakító álompár életében már korábban is voltak mélypontok. Bereczki Zoltán egyszer már megcsalta nejét, Szinetár Dóra azonban megbocsátott neki, és visszafogadta.

Nők Lapja Café: Bereczki egyszer már félrelépett

Hirdetés Sztárok

Herman Ottó Magyar Országos Állat-és Természetvédő Egyesület

Herman Ottó Magyar Országos Állat-és Természetvédő Egyesület

Szerveztünk éves szinten 2000 állatot fogad be, rehabilitál, nyújt nekik folyamatosan menedéket. Ismerj meg bennünket »

Segíts adódó 1%-val, hogy segíthessünk!

Évente fiatalok százai halnak meg daganatos betegségben. Mindannyian azt kívánjuk, bárcsak tehetnénk valamit. »

Válaszolj 4 egyszerű kérdésre és tiéd lehet a 2 x 1 havi joghurtadag egyike! Good Milk - igazán tej!

Sorsolás: 2013-06-21

Hirdetés Sztárok

Az új Yaris Hybrid: Szép és okos

Az új Yaris Hybrid: Szép és okos

Milyen a tökéletes kisautó? Elsősorban divatos formájú, vonzó megjelenésű, fürge és kényelmes - vagyis pontosan olyan, mint a Yaris, ami régóta a városlakók kedvence. »

Hirdetés Sztárok

Tilla kézen fogja a fogyatékos gyermekeket

Tilla kézen fogja a fogyatékos gyermekeket

Till Attila több mint egy éve a KézenFogva Alapítvány nagykövete. Nem csak az arcát adja -szívén viseli a fogyatékos emberek sorsát. "A fogyatékossággal élő embereknek is vannak hétköznapjaik, ünnepeik. Élniük kell, segítséggel, támogatással, akarattal, örömmel. Vagyis kellenek programok, barátok, mankók, megértő társak." »

Hirdetés Sztárok

Láttam már csodás változásokat!

Láttam már csodás változásokat!

Hajas László mesterfodrászt a hajápolás első számú szakemberének ismerjük. Lacit arról kérdeztük, hogy milyen módszereket javasol problémás hajjal küszködő vendégeinek. Cikkünkben saját tapasztalatairól is beszámol nekünk. »

Nyerj VIWA vitaminvizet, vagy egy félévre szóló „Best of zsírégető" menü ételkiszállítást (napi 3x-i étkezés) a Gastroyaltól! 

Sorsolás: 2013-05-30

Játssz a Helia-D játékán, különleges ajándékot nyerhetsz, 5000 Ft értékű Helia-D Regenero ajándékcsomagot!

Sorsolás: 2013-06-03