nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Miért vártak Szinetárék?

A válófélben lévő házaspár közös otthona amúgy már hetek óta üresen áll- állítja a Blikk. Eközben a Bors arról cikkez, hogy Szinetáréknak egyáltalán nem lett kevesebb fellépése a válás miatt.
NLCafé
f Ajánlom

Szinetárék még hónapokig színleltek volnaSzinetár Dóra és Bereczki Zoltán tökéletesen tisztában volt azzal, hogy nem lehet a sikeres karrierjüket magánéleti válság miatt kockára tenni. Ezért a különválás bejelentését is az aktuális felkéréseikhez igazították – állítja a Bors.
A lap úgy tudja, a már hónapok óta külön élő házaspár azért várt a nagy bejelentéssel, mert kíváncsiak voltak arra, hogy Dóra megkapja-e a felkérést a The Voice zsűrijébe, ám végül Malek Andrea lett a befutó.
Mint a Bors megtudta, Szinetárék féltek a rajongók reakciójától, ám a válás bejelentése nyomán nem fordultak el tőlük, hiszen eddig a művészházaspár egyetlen koncertjét sem mondták le a szervezők. Sőt elképzelhető, hogy ezek után még kelendőbbek lesznek.

Mint a Blikk megtudta, Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán már hetek óta nem lakik a közös budakalászi házukban. A szomszédok szerint a házaspár a utóbbi időben egyáltalán nem tartózkodott odahaza. A bulvárlap értesülése szerint a színésznőnek a szülei vettek egy másik házat, ahol a gyerekeivel él, ezért üres a korábbi közös fészek.

Megosztás Facebookon