Csontsoványra fogyott az elhagyott szőkeség

 

Nők Lapja Cafe   
2012. 08. 08. - 15:20
A Beverly Hills 90210 egykori bombázója, Jenny Garth egy New York-i forgatásra érkezve sokkolta a fotósokat ijesztő fogyásával.

Csontsoványra fogyott az elhagyott szőkeségA 40 éves színésznő drasztikus súlyvesztesége hátterében a válása állhat, ugyanis a háromgyermekes anyát 11 év házasság után idén márciusban elhagyta férje, Peter Facinelli. A korábban súlyfelesleggel küzdő szőkeség állítása szerint még mindig őszintén szereti volt párját, akit a legtöbben a Twilight-filmek sztárjaként ismernek.

A válást a férj kezdeményezte március elején, kislányaikat pedig, a 14 éves Lucát, a 9 éves Lolát és az 5 éves Fionát közös felügyelettel nevelik.

Az, hogy Jennie Garth nehezen birkózik meg a szakítással, nem újdonság. Korábban egy forgatóstáb kísérte el egy olyan csoportos foglalkozásra, amelyen frissen elhagyott nők próbálják feldolgozni, hogy férjük elhagyta őket. „Szomorú vagyok és mérhetetlenül dühös. Nem tudom eldönteni, hogy magamra vagyok-e mérges, vagy Peterre, amiért nem harcolt ezért a házasságért eléggé” – mondta a színésznő, akinek ráadásul nemrég még az édesapja halálát is fel kellett dolgoznia.


Szponzorált hirdetések


Legfrissebb a címlapról:
Jót tesz a kapcsolatnak, ha felbukkan az ex

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó hozzászólások
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás

Hirdetés Strand Randi

Peugeot 2008 Strand Randi egész nyáron!

Peugeot 2008 Strand Randi egész nyáron!

Vajon hány strandlabda fér egy új Peugeot 2008-ba? Gyere játssz velünk már ezen a hétvégén is 4 helyszínen és nyerj! »

Hirdetés YANTRA

YANTRA ezüst ékszerek

YANTRA ezüst ékszerek

Használd a valódi drágaköves mandalák pozitív erejét! Boldogabb, magabiztosabb, sikeresebb leszel. »

Hirdetés Sztárok

Munkahely, megkülönböztetés nélkül

Munkahely, megkülönböztetés nélkül

A legforgalmasabb drive étterem vezetője, Domján Katalin több mint 20 éve a McDonald's munkatársa. Közel egy évtizede az M3-as éttermet vezeti. Ő építette fel a csapatot, amelyhez Bolyos Attila két éve alapítványi közvetítéssel, megváltozott munkaképességű dolgozóként csatlakozott. Attila megszerette a helyet, és a hely is megszerette őt. »



Kapcsolódó tartalmaink

Nők Lapja Café

Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi bögréjét!

Sorsolás 2013-07-01

Good Milk

Tiéd lehet a 2 x 1 havi joghurtadag egyike! Good Milk - igazán tej!

Sorsolás 2013-06-21