Férjhez ment a Barátok közt sztárja

 
Nők Lapja Cafe  -   2012. 08. 07. - 05:08
Komonyi Zsuzsiék egy kastélyszállóban tartották meg az esküvőt. Az egykori sorozatsztár készen áll a gyermekvállalásra, ám az énekesi karrierjét nem akarja feladni – írja a Bors.

Férjhez ment a Barátok közt sztárja

A legnagyobb titokban mondta ki a boldogító igent a Barátok közt egykori sztárja, Komonyi Zsuzsi. A táncdalénekes 2007-ben kapott szerepet a mostanság komoly változáson átment szappanoperában, amelyben Dorogi Vikiként ismerhették meg a nézők. Az egykori sorozatsztár egy tévés gurunak fogadott örök hűséget, akivel egy éve szeretik egymást. „Csak két hónappal ezelőtt tudtam meg, hogy férjhez megyek. A párom ugyanis egyedül kezdte el szervezni az esküvőt” – árulta el. Az énekesnő azonban titkolja a férjét, kedvese ugyanis nem szeretne a nyilvánosság elé állni. Csupán annyit tudni róla, hogy a médiában dolgozik, csúcsvezetői beosztásban, és Zsuzsival a közös munka során találkoztak. A szerelmesek az esküvőjüket a Somogy megyei Felsőmocsoládon egy kastélyszállóban tartották, a sztárvendég Lagzi Lajcsi volt, aki félórás koncertet adott. Az énekesnő ugyan várja már a gyermekáldást, ám – mint mondja – nem szeretne választani a karrier és a családalapítás között.

 
 
Kattints a képre és nyerj!
                                      Kattints a képre és nyerj!

 


Szponzorált hirdetések


Legfrissebb a címlapról:
A szárnyalás hete

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

bababetű 2012-08-08 00:48

....néhány epizód erejéig - feltűnt a Barátok közt című sorozatban is, ahol Dorogi Vikit, Bartha Zsolt ex-barátnőjét játszotta.

 

Hol sztárja ő a BK-nak ??

 

A BK-nak ( ha egyáltalán lehet így nevezni...) sztárja a Szőke Zoltán és Rékasi Károly. 

bababetű 2012-08-08 00:45

Hol, sztárja ő a BK-nak ??

 

2007-ben egyszer szerepelt talán, most utána néztem, mert még az életben nem láttam.

 

A sorozatban Dorogi Viki volt a neve, de hogy mit csinált..... semmit.

 

 

flygandeangel 2012-08-08 00:24

Beutottem a googleba es valami Alekoszos csodort  is kikosarazott

flygandeangel 2012-08-08 00:21

ha Te sem ismered akkor ez nagyon nagyon helyi vilagstar lehet 

semiramis 2012-08-08 00:05

a szomszedek yolandaja is... 

 

 

fórumozok 2012-08-08 00:05

ugyanez jutott nekem is eszembe ... valahogy nem emlékszem, hogy bármikor is láttam volna a sorozatban

 

a másik meg az, hogy egy esküvős cikkhez legalább egy esküvői ruhás kép dukálna 

 

 

 

Anirod 2012-08-07 23:59

A kezdetektől nézem a Barátok Közt-öt, de ez a "sztárja" ki volt???? Még a feje sem ismerős, nemhogy a neve...

Nők Lapja Cafe 2012-08-07 23:59

Komonyi Zsuzsiék egy kastélyszállóban tartották meg az esküvőt. Az egykori sorozatsztár készen áll a gyermekvállalásra, ám az énekesi karrierjét nem akarja feladni - írja a Bors.

Nők Lapja Café: Férjhez ment a Barátok közt sztárja

Hirdetés Sztárok

Amire lehetetlen nemet mondani!

Amire lehetetlen nemet mondani!

Ébresztő! Itt van! Végre megérkezett! Már biztosan Te is hosszú hetek óta vártad, hogy ne csak a naptár szerint legyen tavasz, hanem valóban beköszöntsön a jó idő! »

Segíts adódó 1%-val, hogy segíthessünk!

Évente fiatalok százai halnak meg daganatos betegségben. Mindannyian azt kívánjuk, bárcsak tehetnénk valamit. »

Hirdetés Sztárok

Depeche Mode ereklyék Budapesten

Depeche Mode ereklyék Budapesten

A világhírű zenekar sokadszorra látogat el hozzánk, de fellépésüket most egy rendhagyó kiállítás is kiegészíti a rajongók által összegyűjtött ritka emléktárgyakból. »

Hirdetés Sztárok

Az új Yaris Hybrid: Szép és okos

Az új Yaris Hybrid: Szép és okos

Milyen a tökéletes kisautó? Elsősorban divatos formájú, vonzó megjelenésű, fürge és kényelmes - vagyis pontosan olyan, mint a Yaris, ami régóta a városlakók kedvence. A felsoroláshoz pedig tegyük hozzá a környezettudatosságot is, és máris pontos leírást adtunk a Toyota vadonatúj városi modelljéről, a Yaris Hybridről. Nem is kérdés, hogy milyen autóba illene jobban a környezettudatos és takarékos hibrid hajtás, ha nem egy olyan kiskocsiba, ami gyakran araszol a dugókban, szaporán cikázik a sávok közt és vidáman gyorsít lámpától lámpáig? Egy hibrid ilyenkor van igazán elemében, ami meg is látszik a Yaris Hybrid 3,5 l/100 km-es fogyasztásán. »

Hirdetés Sztárok

Tilla kézen fogja a fogyatékos gyermekeket

Tilla kézen fogja a fogyatékos gyermekeket

Till Attila több mint egy éve a KézenFogva Alapítvány nagykövete. Nem csak az arcát adja -szívén viseli a fogyatékos emberek sorsát. "A fogyatékossággal élő embereknek is vannak hétköznapjaik, ünnepeik. Élniük kell, segítséggel, támogatással, akarattal, örömmel. Vagyis kellenek programok, barátok, mankók, megértő társak." »

Hirdetés Sztárok

Láttam már csodás változásokat!

Láttam már csodás változásokat!

Hajas László mesterfodrászt a hajápolás első számú szakemberének ismerjük. Lacit arról kérdeztük, hogy milyen módszereket javasol problémás hajjal küszködő vendégeinek. Cikkünkben saját tapasztalatairól is beszámol nekünk. »

Játssz a NESCAFÉ® Dolce Gusto® játékán, különleges ajándékot nyerhetsz, a 3 kávégép egyikét!

Sorsolás: 2013-06-03

Nyerj VIWA vitaminvizet, vagy egy félévre szóló „Best of zsírégető" menü ételkiszállítást (napi 3x-i étkezés) a Gastroyaltól! 

Sorsolás: 2013-05-30