Sztárok

Eszméletlenül vitte el a mentő a Barátok közt sztárját

Egy kastélyszálló fürdőszobájában esett össze Rékasi Károly. Felesége talált rá az ájult színészre, akit a kiérkező mentősök egyből kórházba vittek – írja a Bors.

Eszméletlenül vitte el a mentő a Barátok közt sztárjátA békésen indult családi nyaralás a sürgősségi osztályon ért véget a feleségével verekedő Rékasi Károly számára. A Barátok közt sztárja feleségével, fiával és középiskolai barátaival egy alföldi kastélyba tervezte a hétvégi pihenést, ám mindössze három óra hosszat élvezhette a kikapcsolódást. A fürdőszobában ugyanis egyik pillanatról a másikra elvesztette az eszméletét. Neje, Détár Enikő talált rá, s villámgyorsan riasztotta a mentőket. Mint kiderült, egy vírus támadta meg a színészt, erre utaltak az erős hasi fájdalmak, ám nem tudni, hol és hogyan juthatott a kór a szervezetébe. A pálinkaüzletnek búcsút mondó Rékasi egyelőre még lábadozik, gyenge és émelyeg. Naponta jár gasztroenterológiai és terheléses vizsgálatokra.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top