Kigyúrta magát a börtönben Damu

 
Nők Lapja Cafe  -   2012. 07. 25. - 04:11
Keményen edzi magát és vegetáriánus lett a börtönbüntetését töltő egykori sorozatsztár, aki katonai kiképzőtáborként fogja fel a rács mögötti létet. Celláját új barátnőjének a fotói díszítik – írja a Blikk.
Kigyúrta magát a börtönben DamuA 4,5 évre ítélt Damu Rolandra lefogyott és kigyúrta magát a tiszalöki börtönben, a feje pedig kopaszra lett borotválva. Nem törte meg a bent eddig eltöltött idő, bár eleinte közel sem volt olyan nyugodt, mint most, állítása szerint órákon át üvöltött volna. Mint a bulvárlapnak elmondta, ahhoz, hogy túlélje a börtönlétet, kitalált egy szerepet: katonának képzeli magát, aki egy kemény kiképzésen vesz részt. „Azt az örömet, hogy Damu kikészült, nem adom meg senkinek, főleg azoknak, akik idejuttattak” – hangsúlyozta a konyhai kisegítőként dolgozó egykori sorozatsztár. A milliókat követelő színész hajnalban kel, majd megcsinál tízszer húsz fekvőtámaszt, és elszív pár cigit. A börtönlét alig vegetáriánus lett, kérésére vega étkezést biztosítanak számára, például hús helyett szójából készült fasírtot kap. Mivel odafigyel az étkezésére, alaposan megizmosodott: nem jár a konditerembe, hanem a cellájában edz: esténként 40 percen át helyben fut, majd pontban tíz órakor lefekszik.

Szponzorált hirdetések


Legfrissebb a címlapról:
A szárnyalás hete
Ajánlott oldalak: Börtön, Vegetariánus, Military, Étel

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó hozzászólások
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás

Hirdetés Sztárok

Amire lehetetlen nemet mondani!

Amire lehetetlen nemet mondani!

Ébresztő! Itt van! Végre megérkezett! Már biztosan Te is hosszú hetek óta vártad, hogy ne csak a naptár szerint legyen tavasz, hanem valóban beköszöntsön a jó idő! »

Segíts adódó 1%-val, hogy segíthessünk!

Évente fiatalok százai halnak meg daganatos betegségben. Mindannyian azt kívánjuk, bárcsak tehetnénk valamit. »

Hirdetés Sztárok

Depeche Mode ereklyék Budapesten

Depeche Mode ereklyék Budapesten

A világhírű zenekar sokadszorra látogat el hozzánk, de fellépésüket most egy rendhagyó kiállítás is kiegészíti a rajongók által összegyűjtött ritka emléktárgyakból. »

Hirdetés Sztárok

Az új Yaris Hybrid: Szép és okos

Az új Yaris Hybrid: Szép és okos

Milyen a tökéletes kisautó? Elsősorban divatos formájú, vonzó megjelenésű, fürge és kényelmes - vagyis pontosan olyan, mint a Yaris, ami régóta a városlakók kedvence. A felsoroláshoz pedig tegyük hozzá a környezettudatosságot is, és máris pontos leírást adtunk a Toyota vadonatúj városi modelljéről, a Yaris Hybridről. Nem is kérdés, hogy milyen autóba illene jobban a környezettudatos és takarékos hibrid hajtás, ha nem egy olyan kiskocsiba, ami gyakran araszol a dugókban, szaporán cikázik a sávok közt és vidáman gyorsít lámpától lámpáig? Egy hibrid ilyenkor van igazán elemében, ami meg is látszik a Yaris Hybrid 3,5 l/100 km-es fogyasztásán. »

Hirdetés Sztárok

Tilla kézen fogja a fogyatékos gyermekeket

Tilla kézen fogja a fogyatékos gyermekeket

Till Attila több mint egy éve a KézenFogva Alapítvány nagykövete. Nem csak az arcát adja -szívén viseli a fogyatékos emberek sorsát. "A fogyatékossággal élő embereknek is vannak hétköznapjaik, ünnepeik. Élniük kell, segítséggel, támogatással, akarattal, örömmel. Vagyis kellenek programok, barátok, mankók, megértő társak." »

Hirdetés Sztárok

Láttam már csodás változásokat!

Láttam már csodás változásokat!

Hajas László mesterfodrászt a hajápolás első számú szakemberének ismerjük. Lacit arról kérdeztük, hogy milyen módszereket javasol problémás hajjal küszködő vendégeinek. Cikkünkben saját tapasztalatairól is beszámol nekünk. »

Játssz a NESCAFÉ Green blenddel és nyerd meg az ajándékok valamelyikét!

Sorsolás: 2013-06-03

Játssz a Helia-D játékán, különleges ajándékot nyerhetsz!

Sorsolás: 2013-06-03