Ő Görög Zita udvarlója – fotó

 
Nők Lapja Cafe  -   2012. 07. 04. - 04:16
Túl van a szakításon a modell, sőt egy zenésszel randizgat. Zita már gyermekei apjának is beszélt az új udvarlójáról és az alakulóban lévő románcáról – írja a Blikk.
Címkék: zene, modell, Görög Zita

Görög Zita nyolcévnyi együttlét után májusban hagyta ott párját, Seres Attilát, ám úgy tűnik, már kiheverte a szakítást. A bomba formában lévő modell a VIP együttes egykori tagjával, a zeneszerző Rakonczai Imrével – aki az Eurovíziós Dalverseny zsűritagjának, a Rakonczai Viktornak a testvére – szorosabb kapcsolatba került, sőt Zita a Balatonra is követte a zenészt, aki gyakran fellép Balatonfüreden. A bulvárlap úgy tudja, a modell már koreográfus exével is közölte, hogy Rakonczaival találkozgat. „Két-három randin vagyunk túl. Biztosat egyikünk sem jelenthet ki, nem szeretnénk elsietni semmilyen döntést, mert ahogy eddig is, most is a gyerekeim vannak az első helyen” – hangsúlyozta a gyermekeit egyedül nevelő Zita.

Ő Görög Zita udvarlója - fotó

 


Szponzorált hirdetések


Legfrissebb a címlapról:
A szárnyalás hete
Ajánlott oldalak: Görög Zita, Modellezés, Zene, Magyar zene

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó hozzászólások
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás

Hirdetés Sztárok

Amire lehetetlen nemet mondani!

Amire lehetetlen nemet mondani!

Ébresztő! Itt van! Végre megérkezett! Már biztosan Te is hosszú hetek óta vártad, hogy ne csak a naptár szerint legyen tavasz, hanem valóban beköszöntsön a jó idő! »

Segíts adódó 1%-val, hogy segíthessünk!

Évente fiatalok százai halnak meg daganatos betegségben. Mindannyian azt kívánjuk, bárcsak tehetnénk valamit. »

Hirdetés Sztárok

Depeche Mode ereklyék Budapesten

Depeche Mode ereklyék Budapesten

A világhírű zenekar sokadszorra látogat el hozzánk, de fellépésüket most egy rendhagyó kiállítás is kiegészíti a rajongók által összegyűjtött ritka emléktárgyakból. »

Hirdetés Sztárok

Az új Yaris Hybrid: Szép és okos

Az új Yaris Hybrid: Szép és okos

Milyen a tökéletes kisautó? Elsősorban divatos formájú, vonzó megjelenésű, fürge és kényelmes - vagyis pontosan olyan, mint a Yaris, ami régóta a városlakók kedvence. A felsoroláshoz pedig tegyük hozzá a környezettudatosságot is, és máris pontos leírást adtunk a Toyota vadonatúj városi modelljéről, a Yaris Hybridről. Nem is kérdés, hogy milyen autóba illene jobban a környezettudatos és takarékos hibrid hajtás, ha nem egy olyan kiskocsiba, ami gyakran araszol a dugókban, szaporán cikázik a sávok közt és vidáman gyorsít lámpától lámpáig? Egy hibrid ilyenkor van igazán elemében, ami meg is látszik a Yaris Hybrid 3,5 l/100 km-es fogyasztásán. »

Hirdetés Sztárok

Tilla kézen fogja a fogyatékos gyermekeket

Tilla kézen fogja a fogyatékos gyermekeket

Till Attila több mint egy éve a KézenFogva Alapítvány nagykövete. Nem csak az arcát adja -szívén viseli a fogyatékos emberek sorsát. "A fogyatékossággal élő embereknek is vannak hétköznapjaik, ünnepeik. Élniük kell, segítséggel, támogatással, akarattal, örömmel. Vagyis kellenek programok, barátok, mankók, megértő társak." »

Hirdetés Sztárok

Láttam már csodás változásokat!

Láttam már csodás változásokat!

Hajas László mesterfodrászt a hajápolás első számú szakemberének ismerjük. Lacit arról kérdeztük, hogy milyen módszereket javasol problémás hajjal küszködő vendégeinek. Cikkünkben saját tapasztalatairól is beszámol nekünk. »

Játssz az Oriflame játékán, különleges ajándékcsomagot nyerhetsz!

Sorsolás: 2013-05-27

Játssz a NESCAFÉ Green blenddel és nyerd meg az ajándékok valamelyikét!

Sorsolás: 2013-06-03