Hiába számítottak Stohlra a drogos fiatalok

 
Nők Lapja Cafe  -   2012. 07. 02. - 05:03
A bírák előtt a színész megfogadta, hogy továbbra is tart drogprevenciós előadásokat, ám a szabadulása óta hiába várják a fiatalok – írja a Blikk.
Stohl nem tartotta be a szavátStohl András magára hagyta az alapítványt, amellyel négy évre együttműködési megállapodást kötött jogerős ítélete előtt. A szabadulása után méltán reménykedhettek benne az alapítvány vezetői, hogy a szorult helyzetben lévő színész folytatja náluk a megkezdett munkát, azaz havi rendszerességgel drogprevenciós előadásokat tart, blogot vezet, valamint szervez és vezet évente egy segélykoncertet a szenvedélybeteg fiatalok számára. Az alapítvány szakmai vezetőjét elkeseríti, hogy Stohl börtönbe vonulása előtt úthengerként dübörgő közös kampányuk mostanra lelassult. „Kiálltam Stohl mellett, mert hittem abban, hogy egy hasznos dolog veszi kezdetét, jóváteszi botlását a fiatalokon segítve” – mondta csalódottan Stemler Mihály.

Szponzorált hirdetések


Legfrissebb a címlapról:
Ünnepi menüsor pünkösdre

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Torolt_felhasznalo_368791 2012-07-02 09:10

Érdekes, mielőtt böribe vonult, nagyon intenzíven odatette magát. Miután kijött, és előzőleg megígérte, már nem akarja csinálni..

 

 

Jadie 2012-07-02 09:04

Vunda: ha nem szeretnél szembersülni a múltaddal akkor ésszel élj és ne droggal meg piával és ha már elpárolgott az agyadról a borgőz akkor gondoklkodj el azon, hogy ha ennyire nem szeretnél szembesülni a frenetikus múltbéli tetteiddel akkor nem írsz alá egy 4 évre szóló szerződést ami persz mindenki tudja aki 1-es ikúnál többel rendelkezik, hogy a parádéjának része volt, azért hogy minél kevesebbet üljön a rohadék. soha nem volt és nem is leszMINTAHŐS. egy álszent, önző és legfőképp GYÁVA lény. mert még embernek sem nevezhető az ilyen!

Vunda 2012-07-02 08:59

Nem azért, hogy megvédjem, mert különösebben nem szeretem a Bucit, de ha én hasonló helyzetbe kerülnék, nem vagyok benne biztos, hogy a börtönből szabadulva állandóan azzal akarnék szembesülni, amit előtte csináltam, vagy ami a múltamban történt. Márpedig az ilyen típusú feladatvállaláshoz ez nagyban hozzátartozik, és ahhoz hogy az ember hitelesen tudja előadni a dolgot, beszélnie kell arról, hogy mit tett stb. Én sem szívesen tenném megmondom őszintén, nem mindenki képes rá. Ha nem megy neki, akkor meg inkább ne is csinálja, mert semmi értelme. Ne drogozzon, ne üljön részegen autóba, és ne veszélyeztessen más embereket ez tisztasor, de az, hogy papoljon és játssza el a követendő mintahőst, csak azért mert ismert ember, az nem szükséges sztem.

Jadie 2012-07-02 08:55

Kedves magyarok ezek vagytok ti! hisztek fűnek-fának benyaljátok azt a sok baromságot amivel a médiában szopatnak benneteket , utána meg írjátok a sok felháborodott kommentet az olvasottakhoz. nem védeni és támogatni kell az ilyen erkölcstelen és felelőtlen embereket hanem menni kőkeményen ellene , hogy elnyerje méltő büntetését és még csak a gondolat se merüljön fel abban a szétdrogozott és ivott agyában, hogy valaha is visszanyerheti a becsületetét (ami tegyük hozzá már a második ilyen húzása után rég elveszett). de neeeeeeeeeeeeem a sok birka kiáll mellette mert ő micsoda egy értékes ember! hát nesztek azért tart itt ez az ország mert telis-tele van ily értékesebbnél értékesebb emberrel. hát tűrjetek mint ahogy ezt tettétek évszázadokon át................

sanyabanya 2012-07-02 08:37

Nos kedves pártoló kommentelő társaim.
Ehhez mit szóltok.?
Ő már csak ilyen.
Egy számító jellemtelen utolsó gazember.
Biztos vagyok bent hallani fogunk még róla hogy drogosan részegen vezet még ha pillanatnyilag nem is vezethetne
Kell még hogy akár halálra gázoljon valakit is??????????

business 2012-07-02 07:58

Sajnálatos módon a művész úr kissé jellemtelennek tűnik! Sokszor megfogadott már sok mindent, de még mindig úgy érzi neki mindent lehet. Nem tudom mi segítene rajta? 100 év sóbánya???? Mit szeretne még ? Egy egész családot halálra gázolni??? Én nem adnék neki munkát, mert lejáratja az egész színész társadalmat.

kosa csilla 2012-07-02 07:27

Én már előbbre is megírtam,hogy Sthol András egy jellemtelen semmire való ember. SZÉGYELHETI magát.
Hülye szeszkazán.

Nők Lapja Cafe 2012-07-02 07:27

A bírák előtt a színész megfogadta, hogy továbbra is tart drogprevenciós előadásokat, ám a szabadulása óta hiába várják a drogos fiatalok. Hanyagolja ugyanis az alapítványt, amellyel élő szerződése van - írja a Blikk.

Nők Lapja Café: Hiába számítottak Stohlra a drogos fiatalok

Hirdetés Sztárok

Amire lehetetlen nemet mondani!

Amire lehetetlen nemet mondani!

Ébresztő! Itt van! Végre megérkezett! Már biztosan Te is hosszú hetek óta vártad, hogy ne csak a naptár szerint legyen tavasz, hanem valóban beköszöntsön a jó idő! »

Segíts adódó 1%-val, hogy segíthessünk!

Évente fiatalok százai halnak meg daganatos betegségben. Mindannyian azt kívánjuk, bárcsak tehetnénk valamit. »

Hirdetés Sztárok

Depeche Mode ereklyék Budapesten

Depeche Mode ereklyék Budapesten

A világhírű zenekar sokadszorra látogat el hozzánk, de fellépésüket most egy rendhagyó kiállítás is kiegészíti a rajongók által összegyűjtött ritka emléktárgyakból. »

Hirdetés Sztárok

Az új Yaris Hybrid: Szép és okos

Az új Yaris Hybrid: Szép és okos

Milyen a tökéletes kisautó? Elsősorban divatos formájú, vonzó megjelenésű, fürge és kényelmes - vagyis pontosan olyan, mint a Yaris, ami régóta a városlakók kedvence. A felsoroláshoz pedig tegyük hozzá a környezettudatosságot is, és máris pontos leírást adtunk a Toyota vadonatúj városi modelljéről, a Yaris Hybridről. Nem is kérdés, hogy milyen autóba illene jobban a környezettudatos és takarékos hibrid hajtás, ha nem egy olyan kiskocsiba, ami gyakran araszol a dugókban, szaporán cikázik a sávok közt és vidáman gyorsít lámpától lámpáig? Egy hibrid ilyenkor van igazán elemében, ami meg is látszik a Yaris Hybrid 3,5 l/100 km-es fogyasztásán. »

Hirdetés Sztárok

Tilla kézen fogja a fogyatékos gyermekeket

Tilla kézen fogja a fogyatékos gyermekeket

Till Attila több mint egy éve a KézenFogva Alapítvány nagykövete. Nem csak az arcát adja -szívén viseli a fogyatékos emberek sorsát. "A fogyatékossággal élő embereknek is vannak hétköznapjaik, ünnepeik. Élniük kell, segítséggel, támogatással, akarattal, örömmel. Vagyis kellenek programok, barátok, mankók, megértő társak." »

Hirdetés Sztárok

Láttam már csodás változásokat!

Láttam már csodás változásokat!

Hajas László mesterfodrászt a hajápolás első számú szakemberének ismerjük. Lacit arról kérdeztük, hogy milyen módszereket javasol problémás hajjal küszködő vendégeinek. Cikkünkben saját tapasztalatairól is beszámol nekünk. »

Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos hamburgi hétvégét a Lufthansa és a Német Turisztikai Hivatal (DZT) támogatásával!

Sorsolás: 2013-05-30

Játssz az Oriflame játékán, különleges ajándékcsomagot nyerhetsz!

Sorsolás: 2013-05-27