Sztárok

Hiába számítottak Stohlra a drogos fiatalok

A bírák előtt a színész megfogadta, hogy továbbra is tart drogprevenciós előadásokat, ám a szabadulása óta hiába várják a fiatalok – írja a Blikk.

Stohl nem tartotta be a szavátStohl András magára hagyta az alapítványt, amellyel négy évre együttműködési megállapodást kötött jogerős ítélete előtt. A szabadulása után méltán reménykedhettek benne az alapítvány vezetői, hogy a szorult helyzetben lévő színész folytatja náluk a megkezdett munkát, azaz havi rendszerességgel drogprevenciós előadásokat tart, blogot vezet, valamint szervez és vezet évente egy segélykoncertet a szenvedélybeteg fiatalok számára. Az alapítvány szakmai vezetőjét elkeseríti, hogy Stohl börtönbe vonulása előtt úthengerként dübörgő közös kampányuk mostanra lelassult. „Kiálltam Stohl mellett, mert hittem abban, hogy egy hasznos dolog veszi kezdetét, jóváteszi botlását a fiatalokon segítve” – mondta csalódottan Stemler Mihály.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top