Ezért válnak: Tom Cruise megcsalta nejét

 
Nők Lapja Cafe
2012. 06. 29. - 19:43
A páros pénteken este bejelentette: elválnak! Már régóta pletykálják Hollywoodban, hogy Tom Cruise és Katie Holmes házassága csupán látszat. Állítólag öt évre szóló titkos paktumot írtak alá, amely idén lejár. Cruise ráadásul összejött a kolléganőjével.


Tönkrement házasság: Tom Cruise megcsalta nejétMindketten más oldalán keresték a boldogságot

Pénteken délután Katie Holmes bejelentette: elválnak férjével, de számára továbbra is lánya lesz a legfontosabb. Crusie a hírek szerint beleszeretett egy fiatal kolléganőjébe, Olga Kurylenkóba, míg Katie egy New York-i szállodában él a kis Surival, ráadásul viszonya volt egy divattervezővel és egy tánctanárral is.

Egy gyerek volt a feltétele a milliós szerződésnek

Sokak szerint az egész házasság egy titkos egyezség eredménye. Akik szerint a szerződés létezik, azt mondják, hogy míg Katie hírnévre vágyott – és szerinte ezt Tom oldalán megkaphatta –, addig a színész egy saját gyermeket szeretett volna. Hiszen Cruise-nak nem született gyermeke előző feleségétől, Nicole Kidmantől. A jól informáltak azt is tudni vélik, hogy Tom és Katie kemény szabályokat állítottak fel, hogy történetük hihető legyen. „Amikor Tom menedzserei felismerték Katie-ben a feleség lehetőségét, és ő hajlott is az egyezségre, öt évre kötöttek szerződést. Ennyi idő alatt kellett megszületnie a közös gyereknek. Hogy a tökéletes házasság látszatát fenntartsák, azt is megszabták, ez idő alatt senki nem léphet félre. Ha mégis, súlyos dollármilliókat kell fizetnie a másiknak” – olvasható egy barát vallomása a legfrissebb Best magazinban.


Szponzorált hirdetések


Legfrissebb a címlapról:
Lakatos Márk és Mautner Zsófia is a jelentkezők között – segíts te is!

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó hozzászólások
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás

Hirdetés Sztárok

Herman Ottó Magyar Országos Állat-és Természetvédő Egyesület

Herman Ottó Magyar Országos Állat-és Természetvédő Egyesület

Szerveztünk éves szinten 2000 állatot fogad be, rehabilitál, nyújt nekik folyamatosan menedéket. Ismerj meg bennünket »

Segíts adódó 1%-val, hogy segíthessünk!

Évente fiatalok százai halnak meg daganatos betegségben. Mindannyian azt kívánjuk, bárcsak tehetnénk valamit. »

Játssz az Oriflame játékán, különleges ajándékcsomagot nyerhetsz!

Sorsolás: 2013-05-27

Hirdetés Sztárok

Az új Yaris Hybrid: Szép és okos

Az új Yaris Hybrid: Szép és okos

Milyen a tökéletes kisautó? Elsősorban divatos formájú, vonzó megjelenésű, fürge és kényelmes - vagyis pontosan olyan, mint a Yaris, ami régóta a városlakók kedvence. »

Hirdetés Sztárok

Tilla kézen fogja a fogyatékos gyermekeket

Tilla kézen fogja a fogyatékos gyermekeket

Till Attila több mint egy éve a KézenFogva Alapítvány nagykövete. Nem csak az arcát adja -szívén viseli a fogyatékos emberek sorsát. "A fogyatékossággal élő embereknek is vannak hétköznapjaik, ünnepeik. Élniük kell, segítséggel, támogatással, akarattal, örömmel. Vagyis kellenek programok, barátok, mankók, megértő társak." »

Hirdetés Sztárok

Láttam már csodás változásokat!

Láttam már csodás változásokat!

Hajas László mesterfodrászt a hajápolás első számú szakemberének ismerjük. Lacit arról kérdeztük, hogy milyen módszereket javasol problémás hajjal küszködő vendégeinek. Cikkünkben saját tapasztalatairól is beszámol nekünk. »

Játssz a Helia-D játékán, különleges ajándékot nyerhetsz, 5000 Ft értékű Helia-D Regenero ajándékcsomagot!

Sorsolás: 2013-06-03

Itt a Nők Lapja Café májusi bögrés játéka! Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi bögréjét!

Sorsolás: 2013-06-03