Sztárok

Berki Krisztián hatalmas lehetősége

Berki Krisztiánnak ajánlatot tett az a motoros, aki korábban cserbenhagyásos gázolással vádolta. A Bors úgy tudja, hogy a baleset szenvedő alanya visszavonja a feljelentését, ha a Fradi volt vezére elismeri, hibázott.

Berki Krisztián hatalmas lehetőségeA rövidnadrágos öltönyt imádó Berki Krisztiánt azzal vádolja egy motoros, hogy tavaly novemberben autójával sávváltás közben fellökte. Miután mindketten elmondták saját igazukat a Mokkában, a motoros rendőrségi feljelentést tett, majd nyomozás indult Berki ellen segítségnyújtás elmulasztása miatt.

A rádiós Berki azonban a Borsnak elmondta: másfél hete megkereste a férfi ügyvédnője azzal, hogy visszavonnák a büntetőfeljelentést, ha elismerni, hogy a balesetben ő volt a hibás. Berki – akiből szabó Zsófi már kiábrándult – nem szívesen egyezkedne. „Egyrészt a balesetnél a motoros kérésére nem hívtam rendőrt, mivel nem voltak nála az okmányai, és biztosítással sem rendelkezett. Hibáztam, amikor hagytam magam erre rábeszélni. Aztán később két és fél millió forintot követelt rajtam, mondván, ekkora kára keletkezett. Jelen pillanatban azt gondolom, ha engem valaki feljelent ilyen súlyos bűncselekmény miatt, akkor nem feltétlenül kell megegyeznem vele” – mondta Berki.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top