Sztárok

Ők állnak az úszó-Eb sikeres lányai mögött

Összesen 4 arany-, 4 ezüst- és 2 bronzérmet szereztek lányaink az idei úszó Európa-bajnokságon, és hol van még az olimpia?! Kíváncsiak voltuk, kik kelnek velük évek óta hajnalban, kik állnak mögöttük a sikerben és a drámai pillanatokban egyaránt.

Kapás Boglárka (19)

„Anya évek óta miattam hullafáradt”

Bogi úgy érzi, édesanyja odaadó támogatása nélkül nem volna képes helytállni mint élsportoló. Mindössze ötéves volt, amikor az anyukája beíratta ovis úszásra, hogy nagy mozgásigénnyel megáldott lánya sportoljon valamit. „Az oktatók akkor meglátták bennem azt a bizonyos pluszt, ami ahhoz kell, hogy valaki versenyúszó lehessen. Megkeresték anyukámat, mert úgy gondolták, komolyan kellene ezzel foglalkoznom – meséli Bogi. – Anya, bár annak idején jobban szerette volna, hogy tornász legyek, igent mondott, és ezzel nemcsak az én sorsom változott meg, hanem az övé is. Attól kezdve az én mamám minden nap hajnali ötkor visz úszni, és este hatra jön értem autóval. Mindent elkövet, hogy a maximális pihenést lehetővé tegye számomra, nem gondolva önmagára, pedig évek óta miattam hullafáradt! Kettecskén élünk, és nagyon jó érzés, hogy mindenben számíthatok rá. Az úszást sosem erőltette, ha levert voltam vagy fáradt, azt mondta, ha nincs kedvem hozzá, ne csináljam. De mindig képes volt felrázni, ha elkedvetlenedtem, s tudom, az ő élethez való hozzáállásának is köszönhető az én sikerem, ami tulajdonképpen a közös sikerünk.” Most végre a büszke mama, aki eddig háttérből támogatta, a P&G jóvoltából élőben, Londonból nézheti végig Bogi versenyzését.

„Anyu mindig képes volt felrázni”

Hosszú Katinka (23)

„Nagypapám segített a legtöbbet nekem”

Nagy szerencséje van annak a tehetséges úszónak, akinek edző a nagypapája. Márpedig Hosszú Katinka esetében Bakos Lászlóról van szó. Édesanyja apukája beszélte rá ugyanis a szülőket, hogy engedjék el az uszodába a kislányt, akiben, úgy érezte, volna ilyen irányú tehetség. A jelenleg Los Angelesben élő Hosszú Katinkának ma is a nagypapája a legfőbb támasza. „Kislányként fantasztikus úszótechnikákat tanított nekem, amiket a mai napig eredményesen használok a medencében, emellett ő az, aki lélekben is mindig képes támogatni. Sokat jelent, hogy szakmabeli, érzi mindig, min megyek keresztül, nem is tudom, mi lenne velem nélküle” – meséli Katinka.

„Papa mindig tudja, min megyek keresztül”

Mutina Ágnes (21)

„Tizenkét évesen elengedett az anyukám”

A Mutina család igen hamar belátta, ha lányuk igazi sportkarriert szeretne befutni, a legjobb döntés, ha Ózdról a fővárosba költözik. Ági ekkor mindössze tizenkét éves volt, és a szülei nem költözhettek vele, mert a munkájuk Ózdhoz kötötte őket. „Így még általános iskolás koromban Budapestre jöttem – meséli. – Az első évben egy rokonunknál laktam, aztán a szüleim kibéreltek nekem egy kis lakást. Édesanyám, aki tanárnő, szerdánként nem tartott órákat, így kedd estétől csütörtök reggelig velem volt a fővárosban, valamint a hétvégéken is. Valóságos ingajárat volt az élete miattam, arról nem is beszélve, hogy lelkileg milyen nehéz lehetett neki is és az édesapámnak is, hogy a jövőm érdekében nagyon hamar el kellett engedniük engem. A tehetségem, a kitartásom nélkülük mit sem érne!”

Tanárnő édesanyja Ózd és a fpváros között ingázott
Tanárnő édesanyja Ózd és a főváros között ingázott

Verrasztó Evelyn (23)

„Körülvettem magam sportoló pasikkal”

Evelynnek nemcsak a párja, Dombi Rudolf megy kajakosként a londoni olimpiára, hanem a testvére, Dávid is. A fiatal nő azt mondja, 11 hónappal idősebb bátyja mindig is nagyban hozzájárult az ő sikeréhez. „Kiskorunk óta egészséges versengés folyt közöttünk az úszásban – meséli. – Örökös motivációt jelentettünk egymásnak, húztuk a másikat, ám a féltékenység érzése elkerült bennünket. Mindig kölcsönösen örültünk annak, ha a másik egyre jobb és jobb eredményeket ért el, és ez még tovább ösztönzött engem az úszásban. Valójában jó dolog, hogy körülvettem magam sportoló pasikkal, mert mindig mellettem állnak, biztatnak, nagyon sok erőt adnak. S persze muszáj a szüleimet is megemlítenem, nélkülük sem ment volna ez az egész. Kezdjük ott, hogy gyerekként, hajnalok hajnalán aligha keltem volna fel magamtól, hogy a hideg vízbe csobbanjak suli előtt.”

Az első képen Evelyn édesapjával és testvérével, a második szerelmével
Az első képen Evelyn édesapjával és testvérével, a második fotón szerelmével

Jakabos Zsuzsi (22)

„Ma már a párom a támaszom”

Egyedül elveszett volna Budapesten
Egyedül elveszett volna Budapesten

Zsuzsi három éve költözött Pécsről Budapestre. Nem könnyítette meg a helyzetét, hogy mindig is tartott a nagyvárostól. Azt mondja, ha szintén sportoló párja nem segíti az útját, ha nem akadályozza meg, hogy folyton eltévedjen, ha nem tölti be az életében a barátai és a szülei hiánya okozta űrt, biztosan visszaszaladt volna a kisváros biztonságába. „Mostanság a szerelmem biztosítja a lelki békémet, korábban pedig az apukám volt a támaszom – meséli Zsuzsi. – Apu hordott úszni. Minden reggel négy körül keltünk, rántottát készített nekem, hogy legyen elég energiám az aznapi edzéshez. Mióta elköltöztem Pécsről, nagyon hiányzik ő is és anyukám is, mert évente csak kétszer tudok elutazni hozzájuk. A párommal kapcsolatban pedig az a nagyon jó, hogy ő is jön az olimpiára, így pontosan ugyanazt érzi, amit én.”

Természetesen a felsorolásból nem hiányozhat Risztov Éva sem. Szerettük volna Évát is megszólaltatni, ám a cikk megjelenéséig nem tudtuk elérni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top