Sztárok

Vége! Távozik a TV2 egyik legnagyobb sztárja

Anyagi gondoktól tart Száraz Dénes, hiszen rövid időn belül két munkától esett el. Nemcsak a színházi társulatát hagyta ott, hanem a Jóban Rosszbanból is távozik – írja a Bors.

Elhagyja a sikersorozatot a TV2 sztárjaMa este meghal a Jóban Rosszban Tamás atyája, a sorozatban ugyanis villámcsapás éri és életét veszti. Ezzel a drámai fordulattal valószínűleg befejeződik Száraz Dénes szappanoperás szereplése. „A pap karakterrel egyébként sem lehetett már tovább bonyolítani a történetet, így a producerrel közösen döntöttünk a szétválás mellett. Az viszont, hogy végleges-e a távozásom, az írók fantáziájára bízom” – mondta a nemrég nősült és apává lett színész, aki rettegett a boncasztalos jelenettől. A sorozatsztár így egy újabb kereseti lehetőségtől esett el azt követően, hogy március végén felmondott az Új Színházban. „Megpróbálok nem görcsölni azon, hogy mi lesz velem. Szerencsére van egy kis félretett pénzünk, és ha bejön egy-két felkérés, akkor a következő évadban, ha nem is nagy lábon, de túléljük” – magyarázta a színész, aki nem bánja, ha a horvátországi nyaralás helyett csupán egy szlovákiai családlátogatásra futja idén a kasszából.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top