nlc.hu
Sztárok
Idegösszeomlással vitték kórházba a magyar színészt

Idegösszeomlással vitték kórházba a magyar színészt

Szívinfarktus és idegösszeomlás tüneteivel vitték kórházba csütörtök délután Mészáros Árpád Zsolt musicalszínészt – írja a Blikk.

Idegösszeomlással vitték kórházba a magyar színésztA Budapesti Operettszínház művészét Vastag Csaba vitte orvoshoz. MÁZS azután lett rosszul, hogy a Miss Saigon című előadás sajtótájékoztatóján kikelt magából, amiért szerinte jogtalanul mellőzi őt a vezetőség. „Egyszer csak azt éreztem, nem kapok levegőt, szúrt a szívem, izzadtam, és annyira rosszul lettem, hogy nem bírtam felállni” – mondta MÁZS a Blikknek. A színész ezután hívta Vastag Csabát, aki elvitte az orvoshoz. „A doktor azt mondta, ugyanolyan tüneteim voltak, mint anno Kaszás Attilának. Túlpörögtem, egyszerűen annyira ki vagyok merülve és annyira besokalltam az utóbbi időben, hogy a szervezetem azt mondta: állj! Most itthon vagyok, fekszem, de nem is lennék képes másra. Kaptam nyugtatót, és egy hét múlva kell visszamennem. Muszáj lassítanom. Az is felmerült, hogy be kell feküdnöm egy szanatóriumba, mert ki kell pihennem magam” – újságolta el a lapnak maga Mészáros.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top