Sztárok

Feljelentették Gálvölgyit!

Szerepe szerint szivarozott a Madách Színház színpadán, ezért az egyik néző feljelentette, mondván, füsttel károsították az egészségét.

Feljelentették Gálvölgyit!Gálvölgyi János valószínűleg nem gondolta volna, amikor színpadra lépett a Furcsa pár című darabban, hogy feljelentés lesz a dolog vége. Pedig pontosan ez történt, egy néző azért szaladt a rendőrségre, mert a színész a darabban egy szivarra gyújtott. „Elképesztő, hogy egy színházban valaki nem a műsort figyeli, hanem azt, hogy mit lehet feljelenteni. Bizonyos embereknek a vérében van a feljelentgetés. Ez több mint butaság, ez rosszindulat!” – mondta a Blikknek Gálvölgyi, aki nem passzióból gyújtott rá a színpadon, mindemellett színházuknak így is van elég baja.

Beszüntetik a dohányzást

„Van olyan kollégám, aki egyáltalán nem dohányzik, de a színpadon megteszi, mert ezt követeli tőle a szerep. Állítólag a Cen­­­t­­­­­­­rál Színházban, a Vígszínházban és a Játékszínben is volt már reklamálás a dohányzás miatt, de könyörgöm, Molnár Ferenc úgy írta meg a Játék a kastélyban című darabot, hogy a nyitó színben három szmokingos úr belép a szobába, és mindhárman rágyújtanak. Most írjuk át Molnár Ferencet? Ilyen alapon be lehetne tiltani a Carment, mert egy dohánygyárban játszódik” – mondja a színész. Mégis, hiába mondja, hogy elektromos cigit nem venne a szájába, még ennek az ideje is eljöhet. Április elsejétől ugyanis beszüntetik a színpadi dohányzást a Madáchban is, a ma hatályba lépő törvény miatt. Így marad a gyógyfüves cigaretta, az elektromos cigaretta, vagy a darabok átírása.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top