nlc.hu
Sztárok
Az év legbotrányosabb szakítása

Az év legbotrányosabb szakítása

Ez már kész cirkusz! Röviden így lehetne jellemezni a szépségkirálynő Szunai Linda és volt párja szakítását. Most épp a mosógépen vitatkoznak.

Hazánk legutóbbi szépségkirálynője, Szunai Linda és párja nem tudnak csöndben szakítani. Jártak már televíziós műsorban a „válás” miatt, most pedig újságokon keresztül harcolnak egy mosógép felügyeleti jogáért. A férfi azt mondja, már nem is kommunikálnak, jelenleg a szüleik próbálnak valamiféle egyezségre jutni. „Lindánál maradt a mosógépem, amit én vettem és amit én szeretnék használni. A szüleim többször próbálták hívni Lindát, sikertelenül. A gép nagyjából 50 ezer forintot ér, nagyon zavar, hogy ilyen apróságokon kell vitatkoznunk” – mondta a férfi egy hetilapnak. Linda azonban nem vett részt a vitában – most.

Az év legbotrányosabb szakítása

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top