Sztárok

Milliókat bukhat Celine Dion

James Cameron rendező leporolta a Titanic című filmjét, amit most 3D-ben is láthatunk a mozikban. A filmmel együtt újra felkapták Celine Diont is, aki újabb szerződést kapott Las Vegasban, de nem tudja teljesíteni.

Milliókat bukhat Celine DionMinden idők legnyálasabb, na jó, legromantikusabb filmzenéjének énekesnőjét, Celine Diont újabb három évre szerződtette a Las Vegas-i Caesars Palace. A hatalmas színpadra tervezett show a tervek szerint legalább három évig műsoron marad majd. A szemkápráztató látványosságok közepette 31 zenész kíséri a Titanic hangját… azaz csak kísérné. Celine ugyanis hangszálgyulladás miatt lemondta az első show-kat, és sürgősen Los Angelesbe utazott. A 43 éves énekesnőnek nyolchetes „némasági kúrát” írt elő az orvos, ám Dion így sem áll színpadra május elején, csak júniusban. Ezzel azonban kivívta a Ceasars Palace vezetőségének haragját. Tény, hogy a nyári jegyek nagyjából mind el is keltek már a show-ra, de a több hónapos bevételkiesés miatt könnyen perbe foghatják.
Nem kell egyébként Las Vegasba menni Celine miatt, elég beülni egy moziba, és újra megnézni a filmet.

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top