Sztárok

Tudjuk, milyen titkot hagyott hátra VV Vera

A vasárnapi párbaj után felbontották Vera és Attila búcsúlevelét. Nagy port ugyan nem kavartak az üzenetek, ellenben Csaba és Attila közelebb kerültek egymáshoz.

Vera a levélben azt pedzegette, hogy Csaba és Attila rendszeresen kibeszélik Fecót a háta mögött, sőt szerinte a végjátékban Csaba Fecó ellen fog fordulni, és a párbajgyőztes Attilával lép majd szövetségre. Fecó hangsúlyozta, ő egyáltalán nem gondolja, hogy a kiesett lány megérzései jók lennének, és kibeszélné őt Csabi.
Attila levele igazi bomba lehetett volna, ha Vera tért volna vissza a villába vásárnap este. Az összeférhetetlen fiú hasonló stílusban fogalmazta meg búcsúüzenetét, mint anno Vera, amikor Kinga és Gergő kapcsolatáról írt. Az összeférhetetlen fiú azokat az információit vetette papírra, amit Vera és Péter kapcsolatáról tudott, és amit a lány mindvégig tagadott.

Visszatérése után Attila Csabával iszogatott
Visszatérése után Attila Csabával iszogatott

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top