Sztárok

Mi lett velük? Nagy X-Faktor-körkép 2. rész

  • Nők Lapja Cafe
  • Balázs Enikő
  • 2012. 02. 12.
Alig több mint egy hónapja ért véget az X-Faktor. Körbenéztünk a 12 döntős háza táján: kinek meddig van tele a naptára, kire talált rá a szerelem, és kik azok, akik minden feladtak az énekesi karrierért. X-Faktor-körképünk második része következik.

Mi lett velük? Nagy X-Faktor-körkép 2. részKováts Vera
Budapest még várat magára

„Ugyanúgy iskolába járok, mint az X-Faktor előtt, bár kicsit fura volt a visszailleszkedés” – mesélte Vera a Nők Lapja Cafénak. A fiatal énekesnő már dolgozik első saját dalán, amelyhez természetesen klip is készül majd. Emellett pedig megtalálta a boldogság is. „Már az X-Faktor-táborban rám talált a boldogság! Szerencsére Gergővel ezt az egészet sikerült együtt átélnünk, és támogattuk egymást!” A kamaszlánynak egészen nyár elejéig tele van a naptára fellépéssel, és reméli, ez csak gyarapodni fog.

 

 

 
Mi lett velük? Nagy X-Faktor-körkép 2. részLil C
„Még mindig facér vagyok!”


Keresztes Ildikó „fia”, jelenleg Budán lakik, és mint hozzátette, teljesen egyedül, mert továbbra sincs barátnője. „Jelenleg is csinálom a tánciskolámat, mert azt egyáltalán nem szeretném veszni hagyni, már csak a diákjaim miatt sem. Készülőben van emellett a saját albumom is, jobbnál jobb zenékkel!” – osztotta meg velük Lil C, akinek egy évre előre vannak lefoglalva fellépései.

 

Mi lett velük? Nagy X-Faktor-körkép 2. részTarány Tamás
„Minden jó úton halad az életemben”


Tamás már a műsor előtt is Budapesten élt, így az ő életében ilyen irányban nem történt változás. A szerelemben azonban annál inkább, ugyanis Tomi két hónapja újra párkapcsolatban él. „Nem panaszkodom, minden jó úton halad az életemben. Most a fellépéseimre koncentrálok, most úgy néz ki, hogy augusztus 18-ig teljesen be vagyok táblázva. De folyamatban van az első saját dalom is” – mondta tömören az X-faktoros.

 

Mi lett velük? Nagy X-Faktor-körkép 2. részHajdú ikrek
Készül a klip, rájuk talált a szerelem


Geszti Péter lánycsapatának tagjai Kováts Verához hasonlóan még nem költöztek fel Budapestre. „Visszaköltöztünk Maglódra, a szüleinkhez. Hihetetlen élmény volt együtt lakni a többiekkel a verseny alatt, de a család és az itthoni nyugalom már hiányzott” – mondták a lányok, akik az iskolába is visszamentek, de azért karrierjükre is összpontosítanak. „Pillanatnyilag az első klipünk készítésével foglalkozunk, egyértelműen hosszú távú tervünk a lemezkészítés. És nagyon boldogok vagyunk, mert az iskola és a karrier mellett mindketten megtaláltuk azt, aki igazán boldoggá tesz, és akire bármikor számíthatunk!” – mondták mosolyogva a lányok, akiknek nyár végéig elég sok fellépésük lesz.

Mi lett velük? Nagy X-Faktor-körkép 2. részKocsis Tibor
„Igazán jó nevekkel dolgozom majd együtt”


Az X-Faktor győztese a verseny után visszaköltözött saját fővárosi lakásába. „A munkahelyemen egy év fizetés nélküli szabadságot kaptam, ami szeptemberig tart. A héten pedig megkezdődtek a lemezem előkészületi munkálatai. Sok tervem és ötletem van, és igazán jó nevekkel dolgozom majd együtt, de erről majd akkor tudok bővebben beszélni, ha minden összeáll” – titokzatoskodott Kocsis Tibi, aki jelenleg is egyedül él, de nem érzi magát magányosnak. „Azt hiszem, hogy jelenleg nem tudnék egy kapcsolatra összpontosítani. Nagyon sokan szeretnének velem megismerkedni, ez igazán jólesik!” – árulta el az X-Faktor győztese, akinek december elejéig vannak leszervezve fellépései. „Nem fogok unatkozni egész évben, és nem is szeretnék!”

Legújabb a címlapról:

Övkisokos – mi a trend idén?
Teljes élet allergiásan is!
Az Allegra termékcsalád hatékony segítséget nyújt a szezonális allergia és bőrkiütés* (krónikus ismeretlen eredetű csalánkiütés) tünetei ellen anélkül, hogy álmosítana. Allegra és Allegra Forte segítségével kompromisszumok nélkül teljes életet élhet! További információk! >>>

Hirdetés Sztárok

Édes és pikáns a filmvásznon...

Édes és pikáns a filmvásznon...

Nemcsak a filmsztárok élete lehet édes és pikáns. Gyakran a moziban is találunk olyan filmeket, amelyek ínyencségükkel megnevettetnek. Éppen ezért néha jólesik visszatérni a már jól bevált, kicsit édes, kicsit pikáns klasszikusokhoz, melyek még mindig igazi élményt jelentenek a sokadik vetítés után is. »

Legnyerőbb magyar kollekció

Válassza a minőségi és finom hazait, nyerjen gyönyörű és divatos hazait! »

Hirdetés Sztárok

Fürdőfelújítás 24 óra alatt

Fürdőfelújítás 24 óra alatt

A jó burkolónak, festőnek gyakori ismérve, hogy a naptárában nehéz rövid időn belül akárcsak egy szabad hetet is találni, hiszen az építkezést, felújítást végzők egymásnak ajánlják. »

Hirdetés Sztárok

Harmóniában önmagával

Harmóniában önmagával

Szinetár Dóra színházban játszik, filmben szerepel, miközben vezeti a háztartást és neveli a gyerekeit. Sokaknak már a fele is sok lenne Dóra teendőinek, de ő magabiztosan mozog a különféle feladatok között. Mindeközben szépsége is makulátlan! Nem véletlen, hogy a NIVEA is felfigyelt rá, s őt kérte fel, hogy legyen a Q10 termékcsalád arca. »

Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos berlini hétvégét a Lufthansa és a Német Turisztikai Hivatal (DZT) támogatásával!

Sorsolás: 2012-06-30

Itt a Nők Lapja Café májusi bögrés játéka! Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!

Sorsolás: 2012-06-01



50 db páros belépőjegyet sorsolunk ki a Várandósok című filmre!

Sorsolás: 2012-06-01

A Tolle az egészséges ételek mellett az aktív mozgásról is gondoskodik. Egy fehér Tolle kerékpárt sorsolunk ki!

Sorsolás: 2012-06-07

MAHART

Nyerd meg a 2 főre szóló, fantasztikus hajójegyek egyikét!

Sorsolás 2012-05-29

  • Olcsóbbat.hu
  • Polc.hu
1 | 2
1 | 2