Sztárok

Az utolsó drámai fotó Whitney Houstonról

  • Nők Lapja Cafe
  • 2012. 02. 12.
Amikor csütörtökön délután lencsevégre kapták az erősen ittas Whitney Houstont, még senki nem gondolta, hogy ezek lesznek az utolsó felvételek az egykori díváról.
Az utolsó drámai fotó - további képek itt
Az utolsó drámai fotó – további képek.
Senki sem így szeretne emlékezni rá. De sajnos ki kell mondani, hogy a 48 évesen, tragikusan fiatalon elhunyt énekesnő halálához a mértéktelen drog- és alkoholfogyasztás vezetett. Komoly problémái voltak, sokszor könyörgött segítségért, de amikor megkapta, pár nap után visszatért a függőségeihez. Elveszítette a kapcsolatot a külvilággal, a saját lányával. Szeretnénk úgy emlékezni rá, mint a 90-es évek nagyszerű dívájára, de nem lehet elfelejteni, hogyan épült le teljesen az egykori szupersztár.

Halála előtt két nappal Whitney Houston egy hollywoodi éjszakai bárban szórakozott. Amikor elhagyta az épületet, zavarodott volt és erősen ittas, csak árnyéka volt egykori önmagának. Odabent még próbált énekelni, de beszámolók szerint mára a hangját is elveszítette. Mindenki tudta, hogy baj van, de senki nem tudta megfékezni az önpusztításban. Pedig elnézve a képeket, asszisztensek, barátok, testőrök vették körül. Aggódtak érte, hiszen már az elmúlt két évben többször került az énekesnő kórházba. Romlott az egészsége, bajok voltak a tüdejével, a szívével. Viszont Whitney nem hallgatott senkire. Ő már feladta. 

Emlékezzünk rá így
Emlékezzünk rá így!
Egyelőre nem tudni, mi okozta az énekesnő halálát. Édesanyja állítja, pár órával a halála előtt beszélt vele, és teljesen tiszta volt a hangja. A menedzserei cáfolják a tényt, hogy öngyilkos lett volna. „A nagy visszatérést tervezte” – mondják. Csakhogy ez a visszatérés nem jött be. Botrányai miatt a fellépései rendre kudarcba fulladtak. Hogy túllőtte magát, vagy az elmúlt húsz év romboló életvitele vezetett a halálához, igazából nem fontos. Próbálunk nem így emlékezni rá, ahogyan a hírességek többsége is teszi.

Legújabb a címlapról:

Övkisokos – mi a trend idén?
Teljes élet allergiásan is!
Az Allegra termékcsalád hatékony segítséget nyújt a szezonális allergia és bőrkiütés* (krónikus ismeretlen eredetű csalánkiütés) tünetei ellen anélkül, hogy álmosítana. Allegra és Allegra Forte segítségével kompromisszumok nélkül teljes életet élhet! További információk! >>>

Hirdetés Sztárok

Édes és pikáns a filmvásznon...

Édes és pikáns a filmvásznon...

Nemcsak a filmsztárok élete lehet édes és pikáns. Gyakran a moziban is találunk olyan filmeket, amelyek ínyencségükkel megnevettetnek. Éppen ezért néha jólesik visszatérni a már jól bevált, kicsit édes, kicsit pikáns klasszikusokhoz, melyek még mindig igazi élményt jelentenek a sokadik vetítés után is. »

Legnyerőbb magyar kollekció

Válassza a minőségi és finom hazait, nyerjen gyönyörű és divatos hazait! »

Hirdetés Sztárok

Fürdőfelújítás 24 óra alatt

Fürdőfelújítás 24 óra alatt

A jó burkolónak, festőnek gyakori ismérve, hogy a naptárában nehéz rövid időn belül akárcsak egy szabad hetet is találni, hiszen az építkezést, felújítást végzők egymásnak ajánlják. »

Hirdetés Sztárok

Harmóniában önmagával

Harmóniában önmagával

Szinetár Dóra színházban játszik, filmben szerepel, miközben vezeti a háztartást és neveli a gyerekeit. Sokaknak már a fele is sok lenne Dóra teendőinek, de ő magabiztosan mozog a különféle feladatok között. Mindeközben szépsége is makulátlan! Nem véletlen, hogy a NIVEA is felfigyelt rá, s őt kérte fel, hogy legyen a Q10 termékcsalád arca. »

Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos berlini hétvégét a Lufthansa és a Német Turisztikai Hivatal (DZT) támogatásával!

Sorsolás: 2012-06-30

Itt a Nők Lapja Café májusi bögrés játéka! Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!

Sorsolás: 2012-06-01



50 db páros belépőjegyet sorsolunk ki a Várandósok című filmre!

Sorsolás: 2012-06-01

A Tolle az egészséges ételek mellett az aktív mozgásról is gondoskodik. Egy fehér Tolle kerékpárt sorsolunk ki!

Sorsolás: 2012-06-07

MAHART

Nyerd meg a 2 főre szóló, fantasztikus hajójegyek egyikét!

Sorsolás 2012-05-29

  • Olcsóbbat.hu
  • Polc.hu
1 | 2
1 | 2